Polgárok kíméljenek

Közzétette:

Eötvös Károly Intézet

Az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalta a Büntető Törvénykönyv zaklatásról szóló passzusának kiegészítését, amely kimondaná, hogy aki a zaklatást hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben követi el, az a törvényi tényállás alapeseténél súlyosabban minősülő bűncselekményt követ el. A Czunyiné Bertalan Judit által jegyzett módosítás már az Országgyűlés elnökének aláírására vár, és nincs okunk feltételezni, hogy ne jutna el igen hamar a kihirdetésig is. A kivételes eljárás azon túl, hogy az utóbbi időkben egyébként sem a hosszas szakpolitikai tépelődésekről híres törvényalkotási eljáráshoz képest is gyorsabb döntést tesz lehetővé, még az általános vitát is megkerülhetővé teszi. Ez pedig nem jön rosszul egy, az alkotmányosság alapértékeit sértő javaslat esetében, amely semmi mást nem céloz, mint hogy büntetőjogi fenyegetés kilátásba helyezésével tántorítsa el a polgárokat az országgyűlési képviselők és a kormány tagjainak „háborgatásától”. A tervezet indokolása szerint a módosításra azért van szükség, mert a hivatalos személyeket is megilleti az a jog, hogy hivatali tevékenységük ellátását követően, „például otthonukban, szabadságuk alatt nyugodtan tudjanak pihenni”, és hivatalos eljárásuk miatt ne zaklassák őket. Emiatt azonban igazán felesleges lett volna hozzányúlni a Btk. vonatkozó 222. §-ához, hiszen az a zaklatást általános jelleggel tilalmazza. A törvényi tényállás szerint, aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

Senkit, így a hivatalos személyeket sem lehet a megfélemlítés vagy a magánéletbe történő önkényes beavatkozás szándékával rendszeres vagy tartós módon háborgatni. Nem igaz tehát, hogy a Btk. módosítás egyszerűen arról szólna, hogy a politikusokat is megilleti a nyugalomhoz való jog. A tervezet a zaklatás minősített eseteként emeli ki a hivatalos személy sérelmére elkövetett zaklatást, ami azt üzeni, hogy a politikusokat sokkal inkább megilleti az a bizonyos nyugalomhoz való jog, azaz ő nyugalmuk értékesebb a többi polgár nyugalmánál. 

Ez a fokozott büntetőjogi védelem etatista szemléletváltást jelez. Ahogyan azt a Btk. jelenlegi szövege is tükrözi, a zaklatásnak éppen akkor nagyobb a társadalomra való veszélyessége, ha azt valaki hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el. A ma még hatályos szabályozás annak az elemi morális és egyben alkotmányos igénynek elismeréséből fakad, hogy a gyengéket kell védeni az erősektől, és nem fordítva. Tudta ezt az Alkotmánybíróság is, amely e tekintetben 1994 óta töretlen gyakorlata szerint amellett áll, hogy a politikusokat az egyszerű állampolgárokhoz képest sokkal kevésbé illeti meg a magánszféra háborítatlansága. A hatalom a számonkérhetőséggel párban jár – aki a hatalmat választja, annak magánéleti jogai korlátozottabbak, áldozatot kell hoznia a jogilag védett magánszférája tekintetében. Ezért van az, hogy például a képviselő tesz vagyonnyilatkozatot, és nem az őt megválasztó választópolgár, és ezért van az is, hogy jogállamban a képviselő válaszol az őt a hentesnél megszólító állampolgárnak, nem pedig rendőrt hív rá. Anélkül, hogy találgatásokba bocsátkoznánk, úgy tűnik a módosítási javaslat üzenete egyértelmű. A módosítást megszavazó országgyűlési képviselők szerint a hatalom képviselőinek fokozott védelemre van szükségük a közügyek iránt érdeklődő újságírókkal és állampolgárokkal szemben.

Polgár és képviselő viszonyában az utóbbi az, aki abban a helyzetben van, hogy törvényt hozzon az előbbi sérelmére. Az alkotmány lényege, hogy megakadályozza az ilyen kísérleteket. 

Az alkotmányos államban ez mindig így van, igaz, tegyük ehhez hozzá a legkézenfekvőbb tautologikus magyarázatot, alkotmánnyal, legalábbis tartalmi értelemben, csak alkotmányos államok rendelkeznek.