Beszélgessünk a katonai erőviszonyokról

Közzétette:

Gaál Péter
Ezúttal nem közvetlenül a kormánymédiáról, hanem az ő forrásairól. És még csak nem is a bizonyítottan vagy bizonyíthatóan kamuforrásokról (nem, nem és nem: nem fogom leírni sem azt a szót, hogy “fake”, sem azt, hogy “orosz”). Ez valódi forrásnak tűnik, de nem mindegy? Mindegy. Wass Albert is valódi volt, amíg élt, mégsem tekinthető, khmmm, autentikus néprajzosnak. Nem kell ahhoz reptiliánnak, gyíkembernek mondani a Rothschildokat, hogy valaki kiváló dezinformációs forrássá váljon. Közepes intelligenciával akarat, fölötte demagógia, gátlástalanság és jellemtelenség, alatta ostobaság kérdése, aktorként csakúgy, mint passzívumként. Természetesen előbbiek nem csak a magyar úgynevezett jobboldalra vonatkoznak, összességében egyáltalán nem csak a jobboldalra. De! De! De! – kiáltott fel Szamóca a 6:3-ban. De az engem jobban idegesít. Hogy miért? Azért, mert még mindig inkább a koordinálatlan népbutítás, mint a koordinált. És ha a publicistáknak szabadon lehet utálkozni egymás irányába, akkor ez a publikum agyáról legalább annyi terhet levesz, hogy a baromságok egyik felét képes legyen felismerni. (Nem ismeri fel, de a lehetőség legalább adott.)

Azt írja az újság, Jenő, tájékoztat Lujza, hogy “megmutatjuk a világ legerősebb hadseregeinek rangsorát”. Origo, hivatkozott forrás a Global Firepower, ami kivételesen létezőnek tűnik. Különben ezúttal, mint írtam, tökmindegy. Az kevésbé, hogy miért pont az Origo, és miért pont ezt, de ha megtekintjük a két listavezetőt, gonosz elménkből azonnal előugrik a kisördög. Az Egyesült Államok és Oroszország. Trump és Putyin, a két liebling, akiknek komoly erőfeszítésébe kerül riválist játszani. Rég volt, szép volt, énekelte Koncz Zsuzsa saját és a szocializmus hőskorában, az 1971-es táncdalfesztiválon. Na jó, akkor csak egy liebling volt. E tekintetben gyarapodtunk. E tekintetben. “Ma már másként állnak fent a csillagok, / A régi úton nem megyünk”. Nem a fenét. “Ma már nem vezet a tiszta szerelem, / Idegen lett életünk.” Ez így, ebben a formában – mondaná a Talpas Lajos nagykereplői tanácselnököt játszó Markos György – viszont igaz. Mindenesetre kíváncsi lennék, akkor is ez a cikk jelent volna-e meg, ha még Obama az amerikai elnök. Akkor elképzelhetően jönne egy autentikus szakértő, a szokásosak egyike, aki autentikusan felmondja a hivatalos felmondani valót, és kideríti, hogy inkább fordítva, meg különben is. Elveszették a vietnami háborút. Ami persze szintúgy nem ilyen egyszerű, de ez számít manapság a legkevésbé. Ameddig az Európai Unióban babérokra pályázik – pályázik ő úgy általában mindenhol, az Unió mint Unió nem érdekli különösebben, csak adottság számára -, mindenki jó, aki a Vezénylő Tábornok malmára hajtja a vizet. (Nem kérem, Ő az Uniót nem tekinti ellenségnek. Lehetőségnek tekinti, ami fölött – valójában Európa fölött – akkor gyakorolhat minél nagyobb befolyást – gondolja ő -, ha gyenge. Aztán majd erős lesz, dicsőgábori – és jelenlegi magyar – értelemben feltétlenül. Dicső Gábor volt a hajdani, csődbe vitt – ment -, az akkoriban slágercikkekkel – fénymásolók, faxok, etc. – kereskedő Kontrax Rt. alapító -tulajdonosa, aki a krízis idején neki feltett riporteri kérdésre, hogy “Mennyire áll a cég erős lábakon?” azt válaszolta, nem tudja, de ő saját maga erős lábakon áll.) Viri a varázslat, piri a parádé, csilicsalamádé, hipp és hopp. Újra van Csilicsala bácsink, hála Istennek. Hívásra rögtön megjelenik, hívás nélkül kicsit előbb. De ha emlékeznek, még rá se volt szükség, hogy fasisztákból egyetlen történelmi pillanat alatt testvérek legyenek.

Térjünk vissza a hadseregekhez. A lista végén kullog a Cahal, az IDF, Izrael hadereje. Őt öt grádiccsal megelőzi Egyiptomé. Ne rázzák a fejüket, jól írtam. Mármint én, és mármint ezt. Nem kell mindjárt az addigi arab-izraeli háborúkra gondolni. Azok már a múltéi, a pesti ősviccel együtt, hogy miért nyerte meg akkora fölénnyel Izrael a hatvanhetes háborút. “Mert Golda Meir, Mahmud meg Riad.” (Utóbbi volt a konfliktus idején az egyiptomi belügyminiszter, előbbi másfél évvel a hatnapos háború előttig Izrael külügyminisztere, később miniszterelnöke.) Ha ma Egyiptom az ász, akkor Egyiptom, és kész. Addig, ameddig nem kell bebizonyítaniuk. Két kilométer hosszú Lindt-csokiban fogadnék ellenük.
A tizenkettedik Dél-Korea. Észak-Korea tízmilliós hadseregecskéje nem került fel a bevallottan létszám alapján is szelektáló listára. Fegyverzetét illetően – ha eltekintünk némi nukleáris kapacitástól, ami a testvér-szomszédnak nincs saját, a baráti segítség ezeknél a listáknál nem számít – olyan lehet, amilyen, de… szóval volt egyszer itt is egy Vadnyugat, azaz vadkelet, vagyis koreai háború, amit, ha az amerikaiak (hivatalosan ENSZ-csapatok) nincsenek, úgy elvesztett volna Dél, ahogy majdnem el is vesztette. Létezik egy – többek között – katonai szakszó, a MOTIVÁLTSÁG. Nem érdemes elhanyagolni. MacArthur kezdetben elhanyagolta, meg is lett az eredménye. Aztán megjelentek a motivált elit tengerészgyalogosok, és ennek is meglett az eredménye. II. Mikós akárhány ikont megcsókoltathatott a tisztjeivel, az orosz hadsereg nem lett tőle motiváltabb. Ehhez a bolsevizmus ideológiájára – amit bizony jó néhányan bevettek -, a menekülőket agyonlövő NKVD-s záróosztagokra és a megtámadottságra volt szükség. A haza védelmére. Amely haza kettéosztottságát és egyik felének “idegen megszállását” tökéletesen ki lehet használni.
A tizenegyedik Olaszország. Nem ragozom. Ilyenkor mindig egy kép jelenik meg előttem: a két (!) angol katona őrizetében kollektíve hadifogságba vonuló olasz hadosztály. Az Afrikába frissen érkezett Rommel saját szemeivel látta. (Volt egy zsákmányolt angol páncélkocsija, amit Mammutnak becézett, azzal járt át az ellenséges vonalakon. A németek ismerték, az angolok azt hitték, hogy saját.)
A kilencedik Németországot egy hellyel előzi meg a nyolcadik Törökország. Oké, ez már nem a Wehrmacht, még csak nem is a hidegháborús Bundeswehr. Na de Törökország, háromszáz éve Európa beteg embere (és Ázsiáé, és…)! Társadalmilag-politikailag-katonailag nem lett sokkal egészségesebb, szegény Atatürk minden igyekezete és az 1974-es ciprusi görög-török összezördülés ellenére sem. De most Erdogan! Gyere, madzsar testver, ölelné keblére az ő újságírója origós kollégáját. Churchill baklövése, az 1915-ös gallipoli kaland ritkán ismétlődik. Nem biztos, hogy megint amatőrökkel vagy magukat elbízó haditengerészeti első lordokkal hozza össze őket a jó szerencse. Dobó István reinkarnálódása sokkal könnyebben lehetséges. De igazából még ő se kell, elég, ha úgy fordul a politikai kocka, és a nagy medvének, miután könnyelműen elengedett déli szomszédain revíziót vett, ismét kedve támad a cárok régi álmára, a Boszporuszra és Dardanellákra.
Kína harmadik helyezése az egyetlen, amit elképzelhetőnek tartok. Oroszország, mint második viszont, ha a cikkben deklarált szempontok alapján az említett atomarzenált legfeljebb bónusznak tekintjük… de Putyin nem annak tekinti. A mai orosz katonai doktrína szerves része. A “nasz mnogo”, “vagyunk elegen” a kommunizmus, háborúk és a Birodalom redukálódása után nem játszik. Maholnap “a kis Vietnam” (aminek a képzetét a vietnami háború alatt beültették a fejekbe, kontra az amerikai kolosszussal) is beéri. Már most kétharmad annyian vannak. Putyin azért apellál a nukleáris arzenálra, mert pontosan tudja, hogy másra nem apellálhat. De CSAK nukleáris arzenállal nem lehet egy háborút megnyerni. Sőt, félő, hogy azzal hiába is nyerné meg bárki. Az orosz szárazföldi haderő hiába milliós (papíron), ennek csak törtrésze a profi. A daliás korban gárdának hívták. Szakemberek voltak, akik áttörték a német vonalakat. Ennyi volt a dolguk. Utánuk jött a szedett-vedett csőcselék (ilyen hadsereget még nem látott, írta Márai), lemészárolta az ellenséges gyalogságot, majd tivornyázásba, fosztogatásba és nők erőszakolásába kezdett, amíg oda nem ért a katonai rendőrség, ami a legnagyobb disznóságok elkövetőit (találomra, mert mindenkit mégsem lehetett) agyonlőtte, a többieket pedig tovább hajtotta. Ha háborúra kerülne sor, most se igen lenne másképp. Már feltéve, hogy van motiváció, mert ha nincs… ha Oroszország Anyácska nem forog veszélyben… Afganisztán. Csecsnya. Ukrajna, bár az határeset, a történelmi múlt miatt is. Annak dacára határeset, hogy a mostani határok jószerivel Sztálin kegyes adományai voltak. Ezzel jutalmazott. Neki aztán mindegy volt, a Szovjetuniónak úgyszintén. Magyarországnak is mindegy volna, hogyan módosulnak egy belső megyéje határai. A technika pedig… más a kirakat, kérem, és más van a raktárban.

Give peace a chance. Mindenkinek így lesz a legjobb, ha irreális vágyakozás is hosszú távon. I love Gemenc, Lovasi András után szabadon. Árvíz nélkül azonban a gemenci állatkák se borulnak nagyon össze.