DOKUMENTUM: Egy rabbinak igazán nem kell félnie….

Közzétette:

Gadó János és Szántó T. Gábor interjúja az amerikai nagykövettel

David B. Cornstein, az Egyesült Államok új nagykövete eddig nem tapasztalta a szabadságjogok csorbítását Magyarországon, de ha látná ennek jeleit, felszólalna ellene. A CEU szerinte teljesítette a kormány elvárásait, ideje lenne aláírni velük a megállapodást, és Oroszországtól nagyobb távolságot kellene tartani.

Ritkaság, hogy olyan amerikai nagykövetet üdvözölhetünk itt, aki zsidó hátterű és egyértelműen elkötelezett a zsidóság iránt. Miképp befolyásolja ez az Ön nagyköveti működését?
A nagyköveti meghallgatásomkor azt mondtam, büszke vagyok az amerikai zsidóságomra. Ez meghatározza, hogy ki vagyok, de ami a munkámat illeti, éppúgy tekintek rá, mint akármely más dologra az életemben.
Érzékennyé teszi ez Önt bizonyos témákra, mint az emberi jogok, kisebbségi jogok, demokrácia?
Zsidóságunk állandóan része az életünknek, ebből a perspektívából nézzük tapasztalatainkat. Amerikai zsidóként nagyon fontosak nekem az amerikai ideálok, de a zsidó történelem és a zsidó nép is.
Honnan érkeztek Amerikába a felmenői?
Apám szülei Oroszországból, anyám szülei pedig, amint már máshol elmondtam, Magyarországról. Sajnos csak egy nagyszülőmet ismertem, a másik három születésemkor már nem élt. Magyar zsidó Sára nagymamámról szép emlékeim vannak. Elmondhatom, hogy én voltam a szeme fénye – mint ahogy az én unokám is az nekem. Ami a zsidóságot illeti, mindig is oda tartoztam. A New York-i Park East zsinagóga tagja vagyok 35 éve, sokáig az elöljáróság tagja is voltam. Itt a széles körben ismert, és a szívemhez nagyon közel álló Arthur Schneier a rabbi. Legnagyobb örömömre, két hét múlva ott fogjuk ünnepelni az unokám bar micváját. Hálás vagyok Istennek, hogy ezt megérhettem.
Schneier rabbi maga is rendelkezik magyar gyökerekkel. Neki volt hatása Önre, illetve budapesti missziójára?
Igen, nagyon is. A fiam is ugyanebben a zsinagógában volt bar micva. 35 éve vagyok tagja ennek a közösségnek. Ez alatt nagyon összebarátkoztunk. Schneier rabbi csodálatos ember, mindig lehet rá számítani. Egy számunkra nagyon tragikus esztendőben én elvesztettem a szüleimet, feleségem pedig szinte összes hozzátartozóját. Schneier rabbi rengeteget segített, amit nem is tudok eléggé értékelni. De neki persze ennél nagyobb szabású feladatai is vannak: amikor a pápa New Yorkban járt, ellátogatott a Park East zsinagógába is. Nem akárkiről van szó tehát.
Mivel foglalkozott, mielőtt diplomáciai szolgálatba lépett?
Miután két hónapja vagyok diplomata, elég sok mindent csináltam ezt megelőzően. Komoly üzleti pályafutást tudhatok magam mögött. Ennek lényege az volt, hogy a nagyáruházakban ékszer-részleget hoztunk létre, ami a mi tulajdonunkban volt, és a helyért az áruházban fizettünk a tulajdonosnak egy hányadot a bevételből. 1961-ben indultunk az első részleggel, és negyven évvel később, amikor visszavonultam, 1200 részlegünk volt, melyek forgalma megközelítette az évi kétmilliárd dollárt. Elértem tehát, amit ezen a pályán el lehetett érni, tovább akartam lépni. Gondoskodtam az utódlásomról, én pedig közszolgálatába léptem – miközben némi üzletrészt megtartottam, hogy ne essek ki teljesen az üzleti világból. A közszolgálat során együtt dolgoztam olyan emberekkel, mint Rudi Giuliani, Michael Bloomberg, George Pataki (jó barátom, akinek magyar háttere közismert), Eliot Spitzer.[1] Mindig is New York City és New York állam keretein belül maradtam, szövetségi szinten nem dolgoztam. New York város gazdasági fejlesztési bizottságának elnökhelyettese voltam, így a város minden üzletkötéséről én tárgyaltam, persze a bizottság elnökével együtt. 2004-től New York City olimpiai bizottságának elnöke voltam, amikor a 2012-es olimpiát próbáltuk megszerezni a városnak. Sajnos vesztettünk, és London kapta meg a jogot. De az olimpia ügyében dolgozni csodálatos volt. Hihetetlenül összetett feladat, mert először az amerikai városok között kellett elnyerni a pályázás lehetőségét, aztán bekerülni az öt legjobb közé a világon. Röviden, vagy egy tucatnyi különféle közszolgálati megbízásom volt.
Tehát már nem kezdő a politikában.
A nemzetközi politikában kétségkívül kezdő vagyok, de a kormányzatok működéséről azért van fogalmam, és ez nagy segítség.
Az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként mit tekint legfontosabb feladatának?
Négy célt tűztem ki, s remélem legalább néhányat sikerül is megvalósítani.
Az első igen sürgető: a Kongresszus megszavazott egy törvényt, mely szerint kormányunk 55 millió dollárral segíti a magyarországi légibázisok kifutópályáinak felújítását. A két ország között erről védelmi együttműködési megállapodás született. A rendelkezésre álló pénz felhasználási ideje azonban jövő hónap végén lejár. Ez ügyben a legsürgősebben lépni kell – őszintén szólva sosem hittem, hogy ilyen nehéz lehet elkölteni 55 millió dollárt. Néha ügyvédeket kell bevonni, akik bonyolítják az dolgokat, aztán ott van mindkét ország honvédelmi minisztériuma, a végrehajtó és a törvényhozó ág, egyszóval az állami szektor komplikációi. Mindazonáltal: ha sikerül az ügyet tető alá hozni, abból nem David Cornstein fog hasznot húzni, még csak nem is az Egyesült Államok, hanem Magyarország.
A második téma összetett és hosszútávú vállalkozás: az energiaszektort érinti. Az Egyesült Államok hosszú időn át függött a közel-keleti olajtól. Ez nem volt szerencsés és sikerült ezen a helyzeten változtatni. Magyarországra is ugyanez érvényes. A magyar energiaigények 80 százalékát Oroszország fedezi, ami nem egészséges. Jelenleg két lehetőség kínálkozik. Az egyik: román energia egy a Fekete-tengertől érkező vezetéken keresztül jut Magyarországra. Itt az Exxon Mobil végzi a kitermelést és kész folytatni a munkát. Sajnos, időközben Románia olyan törvényt hozott, amely 15 százalékos adót vet ki a rossznak tartott energiahordozókra. Mi ezzel nem értünk egyet, szeretnénk tovább dolgozni az Exxon Mobil, Románia és Magyarország együttműködésével. Van is remény a tárgyalások folytatására. Ha ezt az üzletet tető alá tudnánk hozni, ez a magyar energia igények 30 százalékát fedezné. Ezen túl más energiaforrások, pl. a folyékony gáz további tíz százalékot jelentenének Magyarországnak. Ami ismét csak Magyarország érdeke.
A harmadik téma a CEU, a Közép-európai Egyetem, amelyről már számos alkalommal tárgyaltam. Hivatalba lépésem harmadik napján már látogatást tettem a CEU-n, hogy megmutassam, milyen fontos ez az intézmény számunkra. És ez ismét nem amerikai érdek. Ez Budapest és Magyarország érdeke. Ez az egyetem nem fog elköltözni. Ugyan miért akarják, hogy Bécsbe költözzön? Semmi értelmét nem látom. Mintha érzelmi kérdés lenne, ezért érdemes kicsit hátrébb lépni és újra megfontolni. A magyar kormány öt követelést támasztott az egyetemmel szemben. Mind az ötöt teljesítették, így hát ideje lenne aláírni a megállapodást és tovább lépni.
Végül a negyedik Ukrajna, ahol magyar részről ésszerű lenne, ha Ukrajna jobban integrálódna a NATO keretei közé – akár rendes, akár társult tagként. Szerintem, ha már korábban ez lett volna a helyzet, a válság a Krím félszigeten megelőzhető lett volna. Oroszország nem bocsátkozott volna nyílt konfrontációba egy NATO-szövetségessel. És mi van, ha Oroszország folytatja az agresszív terjeszkedést? Mi a következő állomás? A magyar határ. Sajnos Ukrajna meghozta ezt a bizonyos nyelvtörvényt, én azonban felajánlottam, hogy közvetítek Magyarország és Ukrajna között. Remélem, elfogadják az ajánlatomat és sikerül úgy rendezni a kérdést, hogy mindenki megkaphassa, amit kíván és nyertesnek érezhesse magát.
Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?
Ön két dolgot említett: az egyik az, amit mondanak az emberek, a másik az, hogy valóban milyen a demokrácia állapota. Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében. Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében. De ehhez arra van szükség, hogy ezt a saját szememmel lássam. Ha valaki nekem ilyesmiről beszélne, akkor alaposan megvizsgálnám az ügyet, és ha azt látnám, hogy ezeket a szabadságjogokat csorbítják, akkor határozottan felszólalnék.
Ön tehát mindeddig a szabadságjogok semmilyen sérelmét nem tapasztalta Magyarországon?
Az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalataim voltak. Találkoztam vallási vezetőkkel, világi vezetőkkel, NGO-k vezetőivel. Naponta tíz programon veszek részt – nem ülök tehát az irodámban arra várva, hogy valaki beessen hozzám. Ám amiről Ön beszél, arról nem hallottam. Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen. Én elégedett emberekkel találkoztam. Nem láttam, hogy a szabadságjogokat csorbítanák. Találkoztam már sok rabbival, aki Magyarországon működik. Egy sem mondta nekem: Figyelj, itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű. Egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam. Ha Önök közlik, amit most mondok és erre válaszul majd jelentkezik valaki, aki ezt cáfolni akarja, azt természetesen meghallgatom. De eddig egyszerűen nem hallottam ilyet.
Elmondása szerint tehát már többször is találkozott a zsidó közösség vezetőivel.
Hivatali munkám első hetében szerveztem egy munkaebédet a rezidencián. Eljött hat rabbi. Erdő Péter bíborossal előző nap találkoztam, mert másnap Rómában volt teendője. De a sorban rangidős katolikus vezető eljött. Eljöttek a protestáns egyházak vezetői. A moszlim felekezet vezetője. Mindenki, aki fontos. És igazán csodálatosan éreztük magunkat. Meghallgattuk a jelenlévők gondjait. Ezek azonban nem a kormánnyal és nem a vallásszabadsággal voltak kapcsolatban. Egy probléma azonban valóban elhangzott, és jó is, hogy emlékeztet rá. A moszlim vezető említette, hogy Magyarországon nem tudnak temetkezni. Nincs moszlim temető, ami akkor is gond, ha tudjuk, hogy a moszlimok itt nincsenek sokan. Megígértem, hogy ennek utána nézek és segítek. De ami a rabbikat illeti, úgy láttam, hogy mindenki boldogul és mindenki meg van elégedve.
Valóban mindenki meg volt elégedve?
Igen. Mondhatom, egy rabbinak igazán nem kell félnie, hogy elmondja nekem az aggodalmait.
Nem beszéltek korrupcióról, a demokrácia hiányosságairól, amik nálunk súlyosabbak, mint a legtöbb európai országban?
Nos, a vallásszabadságról beszéltünk, ez volt a téma. Ami a kormányszinten meglévő korrupciót illeti, ez nem volt témája a beszélgetésnek. A vallási vezetőkhöz hasonlóan, az üzleti élet vezetőit is meghívtam. 50-60 amerikai üzletember jött el a rezidenciára, egy koktélpartira. Legalább negyven emberrel beszéltem, de közülük senki nem panaszkodott korrupcióra. Még az első hetekben meglátogattam két gyárat Debrecenben. Két jól működő, nyereséges üzem, amely sok embert foglalkoztat, ahol a növekedés számottevő – nem is lehettek volna elégedettebbek. Én úgy látom, hogy Magyarországon igen jól képzett a munkaerő, de nincs igazán megfizetve, ami komoly gond, mert így elvándorol Magyarországról a szomszéd országokba. A bérek emelése tehát igen hasznos lenne.
Így tehát az üzleti világ, csakúgy mint a zsidó közösség számára azt mondhatom: nagyon szívesen megvizsgálom, ha valamit aggályosnak tartanak. Olvasok panaszokról, de nekem senki nem beszélt elnyomásról, szabadságjogok elvételéről. Nem hallottam ilyesmit. Az biztos, hogyha hallanék, nem Önöknek mondanám el elsőként, hanem a kormányhoz fordulnék, és tőlük próbálnék tudakozódni. És ha látnám, hogy a panasz jogos, a kormány meg azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele, akkor nem hagynám szó nélkül. Eddig azonban erre nem volt alkalmam, mert nem tapasztaltam ilyesmit.
Nyilván sok alkalma volt a sajtó és a politika képviselőivel is találkozni. Találkozott ellenzéki politikusokkal is?
Igen. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke munkaebédet szervezett a tiszteletemre, ahol jelen voltak az összes parlamenti pártok képviselői. Szabadon kérdezhettek tőlem bármit. És én is tőlük. Természetesen politikai filozófiájukban sok volt a különbség. Általában sajnálatos, hogy – akárcsak az én országomban – az ország olyannyira megosztott. Nem is tudom, melyik rosszabb? A mai amerikai helyzet vagy az itteni, ahol nincs számottevő ellenzék. Mert úgy gondolom, az ellenzék hasznos. Én mindent a magam üzleti tapasztalatai szempontjából nézek. Amikor valahol miénk volt az egyetlen áruház a városközpontban, akkor jól ment a dolgunk. Ám ha megjelent egy versenytárs, egy másik áruház, akkor még jobban teljesítettünk. Mert ha egyedül vagyunk a piacon, elbízzuk magunkat. A konstruktív bírálat egészséges és hasznos. Ha ebből nincs elegendő – amint ezt állítják – az nem jó. A kritikával mindenki jól jár. Mi Amerikában jobban járnánk, ha nem lennénk ennyire megosztottak. Mi ezért semmit nem tudunk megcsinálni, itt pedig azt csinálnak, amit akarnak.
A jelenlegi amerikai kormány sokkal inkább Izrael-barát politikát folytat, mint elődje. Mit gondol, javítja ez a béke esélyeit a régióban?
Kinevezésemre várva Washingtonban voltam éppen, amikor Trump elnök hanukai fogadást adott, amelyre unokámmal együtt én is elmentem. Ez történetesen épp azon a napon volt, amikor bejelentették az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetését. Az elnök felállt az ünneplő közönséggel szemben és azt mondta: Igazán örülök, hogy olyan közönség előtt beszélhetek, amely egyetlen szóval sem panaszkodik. Valóban: az elnök Izrael elkötelezett támogatója. Izrael keresve sem találhatna jobb partnert és ezt Netanjahu miniszterelnök is megmondta. Ami az izraeli–palesztin konfliktust illeti, ez Izrael megalapítása óta zajlik, és én nem tudom, mikor fog véget érni. Nálam nagyobb elmék foglalkoznak ezzel a kérdéssel, az én gondom az amerikai–magyar kapcsolatok menedzselése.
Hogyan látja az USA közel-keleti politikára adott európai reakciókat? Pozitív visszajelzésnek egyelőre semmi nyoma.
Sajnos az európai politika e tekintetben az ENSZ politikájának lenyomata. Amint azt tudjuk, az ENSZ-ben Izrael nem tartozik a legkedveltebb nemzetek közé. Ez sajnálatos. Én, mint az elnök támogatója, örülnék, ha több ország követné az amerikai politikát. Mielőtt idejöttem, részt vettem egy rendezvényen, a washingtoni magyar követségen – amit Magyarország és Izrael közösen szervezett. Ott Ron Dermer, a washingtoni izraeli követ felállt és azt mondta, országának az Egyesült Államok után nincs jobb partnere, mint Magyarország. Nagyon örültem, amikor ezt hallottam. Tudom, hogy Orbán Viktor és Bibi Netanjahu (akiket személyesen ismerek) jó barátok. Magyarország az Európai Unió tagja és tudom, ha valami Izraelre nézve súlyosan negatív fejlemény állna küszöbön, Magyarország közbelépne. Hogy vajon a követségét is át kellene helyezni Jeruzsálembe – ez nehéz politikai döntés. De egy komoly Izrael-ellenes lépés esetén Magyarország közbe lépne, ebben biztos vagyok.
Gondolja, hogy a visegrádi országok, amelyek nagyon közel vannak Oroszországhoz, jobb partnerei lehetnek az Egyesült Államoknak, mint a többi EU tagország?
Igen. A történelem bebizonyította, hogy az Egyesült Államok jobb partner, mint Oroszország valaha is lehet. Itt megint az energia kérdése kerül elő. Addig Önök nem lehetnek nyugodtak, amíg az energia terén nem tesznek szert nagyobb függetlenségre az oroszoktól. Véleményem szerint Oroszország nagyon bomlasztó ország, nagyon bomlasztó vezetővel. Célja a bomlasztás, ami az Egyesült Államoktól távol áll. A mi országunk célja a segítségnyújtás, amit egész történelmünk bizonyít. Én Közép-Európa helyében egész biztosan Amerikát választanám partnernek, akivel már jó ideje partnerek vagyunk a NATO-ban. Önök megtapasztalták a szovjet/orosz uralmat, nem kell ezt bemutatni, önök tudnának erről mesélni nekem.

A Szombat interjúja