Levél az amerikai nagykövethez

Közzétette:

Őexcellenciája David B. Cornstein úr
az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete részére

Tisztelt Nagykövet Úr!
Nagy érdeklődéssel olvastam a Szombat c. folyóiratban az Önnel
készített interjút. Mint a CEU tanára, örömmel láttam, hogy egyetemünk
sorsát a szívén viseli, és egyik fő feladatának tekinti a magyar
kormány által előidézett tarthatatlan helyzet felszámolásában való
közreműködést.
Meglepőnek tartom azonban, hogy a demokrácia magyarországi állapotával, a fékek és ellensúlyok rendszerével, a vallásszabadsággal, a sajtószabadsággal, korrupcióval, az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban semmilyen kifogásolni valót nem érzékelt. Ez meglehetősen ellentétes elődei álláspontjával, akiknek volt alkalmuk hosszabb ideig tanulmányozni a magyar viszonyokat.
Ön azt mondta, hogy csak annak hisz, amit közvetlenül tapasztal, és nem a sajtóból tájékozódik. Ezt csak üdvözölni lehet, ugyanis a magyarországi sajtó döntő mértékben a kormány, illetve a hozzá köthető személyek ellenőrzése alatt áll, így sokszorosan bizonyított módon elfogult. A közszolgálati média (európai intézmény, közpénzből finanszírozva, a pártatlan tájékoztatás feladatával) a kormány propagandagépezetévé silányult, és akár hazugságokat is terjesztve szolgálja a kormány, illetve az azt alkotó pártok érdekeit.
Az Egyesült Államok polgáraként ön nyilván elismeri a fékek és ellensúlyok jelentőségét, hiszen, Orbán Viktor miniszterelnököt idézve, „a fékek és ellensúlyok rendszere az amerikaiak találmánya”. Igaz, ő azt is hozzátette, hogy azt Európa „szellemi középszerűségből” vette át. Nem hiszem, hogy Ön osztaná ezt a véleményt. Sokan vagyunk még Magyarországon, akik a fékek és ellensúlyok rendszerét a
demokrácia elengedhetetlen tartozékának tekintjük, és szomorúan látjuk, hogyan bontották le azt szisztematikusan. Az ügyészségtől az adóhivatalig, a számvevőszéktől a Nemzeti Bankig a fontos és függetlennek feltételezett intézményeket a központi hatalom szolgálatába állították. Ennek is következménye, hogy a korrupció korábban nem ismert méreteket öltött, a hatalomhoz közel állók mesés sebességű és mértékű gazdagodása elképesztő. A kormányzat a kis egyházak és a civil szféra területén drasztikus intézkedéseket hozott, és akár rendőri zaklatással is a civil szervezetek megfélemlítésére törekszik. A választások ugyan látszólag szabadok, de az esélyegyenlőség elve komolyan sérül, és a kormánypártoknál közpénz és kampányfinanszírozás összemosódik.
Tisztelt Nagykövet Úr! Egy ilyen levél nem alkalmas részletes
információk továbbítására. Azért ragadtam tollat, mert az interjúban Ön úgy fogalmazott, hogy „senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz.” Íme, én most szólok. Öntől a hazája hiteles tájékoztatást vár az itteni viszonyokról. Ehhez azonban Önnek is szükséges lenne szélesebb körben tájékozódnia.

Tisztelettel,
Kertész János
egyetemi tanár