Emlékezésterápia – Igaz Dóra könyvéről

Közzétette:

Bedő J. István

A könyv kiadói fülszövege

Dani felkavaró mondatokat hall az iskolában. „Kevés vagy, mint Hitlerben a jóindulat” – mondja egy osztálytársa, aki később a haláltáborokat is emlegeti. Dani kétségek között megy haza, és próbálja megemészteni a hallottakat. A szüleitől tudja, hogy ők zsidók, de ennél többet sosem sikerült kihúznia belőlük. Az internetet is segítségül hívja, de amit ott talál, attól csak még jobban megijed és összezavarodik.

Amikor az osztálytársai kihagyják a focimeccsből, mivel hittanon alakítanak csapatokat, Dani végképp elkeseredik. Aztán megismerkedik a barátja idős nagypapájával, és a bácsi egy napon mesélni kezd a gyerekkoráról és 1944-ről… (Igaz Dóra: Egy fiú a csapatból. Pagony Kiadó, Budapest, 2018)

Örkény István egyik egypercesében teszi föl a kérdést: Mikor ér véget a háború? Igaz Dóraugyanígy fölteszi a kérdést: Mikor ér véget a holokauszt? Persze ez nem betű szerint értendő, hanem hogy meddig hat, meddig ül a lelkekben, és marcangolja belülről az embereket. Azt is mondhatnám, a túlélőket, de ez a fogalom most tágabb. Túlélő mindenki, aki él, és mindenki, aki emlékezik. Vagy éppen az emlékezéstől, a tudnivaló dolgok tudásától akarja megóvni a csemetéjét.

Kiskamaszok a hősei Igaz Dóra könyvének, tanrendjük szerint talán hetedikesek lehetnek. Mindennapi dolgaik vannak, elég jól eleresztett családok gyermekei, ahol anyukák és apukák éppen úgy hanyagolják el a srácok családi nevelését, mint ahogy az egész civilizált világban. A gyereket a kütyük nevelik (már amennyire), igazi beszélgetéshelyett csak kommunikálás zajlik a két nemzedék között. Egy ostoba hasonlat majd egy voltaképpen elhessegető jellegű beszélgetés viszi a két jóbarátot, Danit és Zsombort a papa (tkp. nagyapa) társaságába. Az öreg hetven-valahány évvel ezelőtt történeteiből kibomlik, hogy az akkori kamaszfiúk közül az egyik, Endre zsidó volt, a mesélő meg nem. És aztán Endrét meg a családját elvitték a halálvonatok. Az akkori gyerek papa meg az ő apja nem tett semmit.

Ez érleli meg aztán Daniban és Zsomborban, hogy az elhallgatás meg az osztálytársuk lezsidózását megtorló verekedés – nem megoldás. Mindenről beszélni kell, órán, osztályteremben, családban.

Jól megírt, de nem csupán kamaszoknak való könyv Igaz Dóráé. Gyerekes szülőkhöz is szól. Ugyanis akaratlanul (vagy mégis tudatosan) olyan pillanatot választott a kezdő konfliktus helyszínéül, aminél ártatlanabbat elképzelni sem lehet: a focimeccs csapatainak összeállítását a fiúk a (katolikus) hittanórán döntik el. Ideális megosztó szituáció, mert Dani nem jár oda. Én meg fölteszem a kérdést: egy világi államban mit keres a hittantanítás egy világi iskolában? Dramaturgiailag megkönnyíti az író munkáját, de nem kéne ott lennie.

Az viszont, hogy az osztályban megy a piszkálódás, a beszólás (vagyis bullyzás, zaklatás), egyáltalán nem meglepő. (Hacsak az nem, hogy viszonylag mennyire kevés – mert egyébként a szöveg pontos és hiteles lenyomata korunknak.)

Dani és Zsombor képregényekben és számítógépes játékokban keresi a saját hőseit, végül pedig azzal válnak mindketten hőssé, hogy a saját kortársaik számára törik át a hallgatás falait. Velük nagyon lehet rokonszenvezni – a szüleikkel nagyon kevéssé. De végül is ezek a hanyagoló típusú szülők épp arra jók, hogy rádöbbenjenek: a gyerekek elől nem lehet a végtelenségig hallgatni a család előtörténetéről, akármilyen fekete lapjai is voltak.

Nyilván másképp olvassuk, érezzük át, könnyezzük meg a történetet Európa közepén, mint például Izraelben. Sok túlélő és leszármazó úgy menekült el Európából, hogy becsapott maga mögött minden kaput, és felejteni igyekszik. Mindent: hogy hol nőtt fel, milyen kultúra vette körül. És meg is magyarázza magának, hogy onnan ment el, ahol kirekesztették. Azzal „bünteti” a szülőhazáját, hogy kirekeszti magából.

Ez is egy lehetséges változat, és még az is lehet, hogy elfelejt majd az anyanyelvén álmodni. De mindig vannak és lesznek unokák, dédunokák, akik meg akarják tudni a részletek az elhallgatott múltról. Igaz Dóra csúnya sötét fátylakat ráncigál és arra ösztönöz, hogy mások is tegyenek így. De mikor? Az időzítést ki lehet olvasni a könyvéből.

Az írás az október 16-án megjelenő Új Kelet újság (Tel-Aviv) számára íródott.