Anno – Kövér

Közzétette:

“Sokat gondolkodtam azon, vajon mi a baj velünk? Miért nem szeretnek bennünket. Hiszen tulajdonképpen nem csináltunk semmit. Nem is várható, hogy valaha is jelentős, elsöprő politikai erő fog a Fidesz köré tömörülni. Aztán rájöttem, hogy mi a gond; mi azt mondjuk, amit gondolunk./…/ Mi ki merjük mondani, hogy ebben az országban ma nem jó élni./…/ Az egyik legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt kommunistaellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött szervezet, a Fidesz olyan mozgalom, amelynek a soraiban a lehető legkülönfélébb ideológiájú politikai nézeteket valló emberek és csoportok vannak jelen. Én szocialistának tartom magamat. Ennek alapján azonban nem érzem feljogosítva magamat arra, hogy ezt mástól is megkövetelhessem. Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.”
Kövér László köszöntője a Fidesz első kongresszusán, 1988. október elsején.

Közzétette Révész Sándor