Pankráció, lakájokkal

Közzétette:

Mihálycsa Erika

láttam a petyhüdten törekvő férfihátsókat, amint gazellaléptekkel pitiznek a megyei világhír elszánt tigrisei előtt
(Visky András, A huszonötödik év. Üvöltés-töredék)
2018 egyik esős napján a Megéneklünk Orbánia éves kiadásán, a távlatosan tekintő nagyot és nagyvagyokabbat mondás olajozott farvizén felütötte fejét az izgalom. A hálás hallgatóság szórakoztatására ugyanis pankrációt adott elő a rezsim két kultúrnyikhaja, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum köztük szorongó és az utóbbi hetekben az előrehaladott kegyvesztettség jeleit mutató igazgatója nem győzte sápadozással. A mutatvány apropója, hogy a magyar kultúra tetemére lettek hívva az illiberokráciát nem elég eredményesen építő intézményvezetők és -vezetőnék, hogy ásnák már meg az ideológiai pöcegödör sírját izibe ahelyett, hogy a trockifikált buzeranciát propagálják. A két platinaöves közpénzköltő, L. Simon László és Orbán János Dénes, afölött rugdalkozott össze, hogy mi az előrébb, a Párt Pantokrátorának szeretete, vagy az objektíve bajosan definiálható, úgynevezett irodalmi minőség, amivel, mint tudjuk, többnyire csak a baj van, ellentétben az előbbivel, amely a már sokszorosan bepróbált Fekete-skálán megbízhatóan fokolható.

LSL-t az összes magyar médiákok előszeretettel aposztrofálják úgy, hogy „avantgárd költő,” rögzült szókapcsolattal, mint „Debrecen, a cívisváros.” Ezzel egyrészt azt mondják ki, hogy már a huszadik század végén, amikor még foglalkozott ilyesmivel, hallatlan módon leformabontotta a sorvégi rímelést — másrészt viszont alaptalanul rossz hírbe keverik azzal, hogy konszolidáltabb nemzeti kráciákban elfajzottként rühellett, felforgató izmusok árnyékát vetik a szívből jövő műkedvelésére. Bokros irodalmi érdemein innen LSL sikeres vállalkozó, a NER gazdasági motorjában karburátor, szaporodó birtokain közmunkások és elítéltek termelik az eutámogatást és a nemzettestet orvul támadó rák ellen bízvást bevethető barackmagot, az avantgárd magyar gyógyszerészet és K+F emblémáját.

Ellenfele, OJD egyelőre csak egy pármillió eurós Kárpát-Medencei, Előretolt stb. Káeftével szerénykedhet, de miután diszponál a kultúratámogatásra elosztható közpénz, illetve állami díjak felett, kilátásai reménykeltőek. Műfajteremtő, tehetséges író, ráadásul nehezített terepen bizonyított: feltalálta a csiklandós seggnyalást, ezzel sikerült új életre zsongítania a monotonra húrozott bayerkedést, és újra lebilincselővé tette a Magyar Scînteia olvasását. Mögötte mindenre nyitott falanxban tüsténkednek a keretlegények, devizájuk Kicsi a műnk, de erős a paprika (a művelt olvasó megrontására itt szemérmetes eufemizmust rejtettünk el). A Bulgakov kávéház szivarfüsttel, harisnyareklámmal és rovásírással bélelt falai közül, valamint az irodalmilag is ambicionált deszkurkörec üzletember, Böszörményi Zoltán Irodalmi Jelen című lapjából, ebből az új Magyar Csillagszületikből, hol egymást, a mecénást és a főszerkesztő Szőcs Géza urat rajongták vala föl (szem. euf., lásd följebb), vakmerőn kiejtőernyőzve hadat üzennek a Körút-belső belterjének, és harmatos harmincasaikban kiadott összegyűjtött verseik kétszámjegyű eladási listáit huszárosan keresztbe lenyelve, dafke meghirdetik az olvasó reconquistáját. Egyikük előre megvalósítja OJD távlatos kultúrpankrációját, amikor egy székelyföldi kocsmában knockoutolja Kukorelly Endre (Körút-belterj, felette kellemes alliteráció) írót: ez a bevezetés a szépirodalomba mostanáig egy mentori pozícióra érdemesítette a Káefténél, de az ifjú leventére nyilván még nagy föladatok várnak. A vezérürü mögött hangerőben alig lemaradva vérszagot orront a megyei világhírnév bajnoka, a püspök-politikusi reklámügynök-cum-ministráns, a párttablóképek régről ismerősen, megkapóan elszabott öltönye, ki kivont Soros-listával óvja a nemzet gazdatestét a hullába merevedett napilapok és folyóiratok ízlésdiktatúrájától. Nem kétség, ők a jövő, orcájuk ott fényeskedend a Mészáros & Mészáros Emporium tizenötmillió példányban terített egyenmegyei napilapjának előretolt irodalmi mellékletén, előfizetőknek (úm. önkormányzatok, iskolák, óvodák, kórház- és hullaházak) hetente Kilencven fogyókúrarecept mangalicazsírból szakácskönyvekkel és a Doktor Spockot váltó Így neveld a betyárodat szülői ábécével körítve (lányos szülőknek Így neveld a betyárnédat karikás ostorral kiadásban is).

A két NERitokrátor pillanatok alatt beizzítja a ringet. A minőség védelmében szökellő, többet látott ellenfél teszteli a szélsebesen tappogtató fiatalabb pályatársat, a neki szánt rúgásokat rendre Prőhle Gergely inkasszálja, akinek a pozíciója már az első percben inogni kezd. János látványos hűbele ollózását baljával könnyedén szereli, nekiszegezve a backlábat, hogy mégis mi alapján listáznák az írókat jobbra-balra. OJD nem jön zavarba, nem az írókkal van baj, hanem az elnyomókörös tudjukkikkel, s legott bemutat egy látványos duplapiruettes, spárgában végződő oldalkirúgást: neki Parti Nagy a két legjobb költőbe Szőcs Géza mellé pont belefér. Nem veszi észre, hogy ezzel érzékeny támadási felületet nyit ellenfelének, aki prompt uppercuttal meg is szerzi a pontot: Parti Nagy fiksz hogy elnyomókörös, ráadásul nyelvvel mintha vannie kis problémája. A közönség egy emberként szisszen fel, soraiban a Terror háziasszonya viszont, mint tüchtig dácsiaszélvédős bólogatókutya, lelkesedésének adja látható jelét: matchpont LSL-nek. A taccsoltatás közben LSL azért mintha hárítaná a verekedés hevében Prőhlébe akadó lábat is: áh, nem azokkal az olcsójános PIM-beli fellépésekkel van a gond, hanemö, s itt egy pillanatra mintha a korrupció szó szellenete járná be a verekedést, emelkednek a szemöldökök a tribünön. Prőhle Gergely felfedezi, hogy rés nyílt az előre megásott koreográfiában, és oda bátortalankodik, hogy az állami intézményvezetőnek nem lehet feladata az elnyomókörösök valaholcsakéredrúgása, elég a keretet biztosítani, de igencsak elszámította magát, mert a ring két sarkából átlóban vetődő két pankrátor egyszerre csattan rajta.

Prőhle füle cseng, mint a cintányér, ezt az egészpályás kikiellent sehogy sem érti. Tápászkodtában talán földereng benne a keserves konklúzió, hogy a fontolva nyalás szavatossága lejárt, már nem elég lakájnak lenni: annak is kell látszani. OJD-t igazán nem olyan szteroidból gyúrták, hogy replika nélkül hagyná a megtorlást. Velőtrázó kurjantással szeli máris a levegőt LSL vállmagasságában, ajkán messze visszhangzó irodalom- és sajtótörténeti mondat: Ha már egyszer megszavaztak MINKET, akkor a kultúrpolitikáNkat is megszavazták. Ettől még LSL is megóvaintődik, hiába, nem sejtette, miféle paprikaerő lakozik költőien az ellenfélben és mekkora hatalom az irályban, így elsőre félrejár a lába. OJD abszolvál is egy rapid kengurubox-sorozatot, bár egyelőre az izomerő célzási pontossággal kevéssé találkozik: balhorgot kap az ideológiai pöcegödör, jobbat a konzumidióta társadalom, jöjj el hát, jöjj el, megváltó pártállamom. Prőhle új topik bedobásával próbálna szabaduló fordulatot venni, szolidan emlékezteti a pankrátorokat, hogy az imaginárius lövészárok fölött ott terpeszt a közös ellenség, az igazi irodalmi nemzethalál, a maifiatalság, aki tudvalevőleg nem olvasnak se tudjukkiket, se tudjukkiketnem. Ezzel azonban csak olajat önt a fokozódó helyzetre és újabb lehetőséget ad OJD-nek egy hajmeresztő levegőberúgásra. És LSL-ben is horgadozik már a baljós fölismerés: csak az állampárt, ha irányt makarenkóz a maiifjúság fejeiben. Vajh hol vannak a magyar Sergiu Nicolaescuk, a tizenöt-húszmillió szívet összefogók, a Jurassic Park-költségvetésű nagy nemzethalálok, melyek fölött egy ország gyászkönnyben-gatyában űl. Mindezenközben támadható felületén kapja Prőhlét és nekivágja a ring sarkában triplaszaltóra cihelődő OJD-nek, nem oda Bugyi,1 öcskös, és szereli is már a pártlap lendülő Pumáját (száras 2rule, csak a stíl végett íratott Pumának), egyetlen villámgyors, buktató mozdulattal a padlóra nyekkenti: ácsi, Mócsing, a szavazatokat MI kaptuk, politikusok, nem ti írók. Matchpoint, reciprok azonosulás az állampárttal kipipálva, a tapasztaltabb pannon játékos delikát orrbapöcköléssel is jelzi, hogy nem kell szökdösni, közben a szemöldöke alól kisandít a Figyelő árgus szemére, ingóbólogatás, pont behúzva.

Prőhle Gergely ül, mint muskátli a jégverésben, orra kettő helyett vérzik, nézi a pankrátorokat, ahogy szörnyű zuhintásokkal csapdossák oda egymást, meddig bírják még szuszpenzorral. Valamiért eszébe jut a híresen szabadságszerető magyarok körében mondhatni már-már szimptomatikusan népszerű tévésorozat, a Csengetett, Mylord egyik-másik jelenete. Ez az OJD gyerek nem olyan rég még olyan tenyeres-talpas, dörzsölten cinikus Stokes-i figura volt, de íme, máris autentikus James Twelvetrees-i alkomornyiki küldetéstudattal gyomlálja az elhajlást, szemét merőben a főkomornyiki posztra szegzi. Hol vannak már azok a szakácsnői szíveket megdobogtató duplafenekű somolygások. Elmereng kicsit a NERnek az emberi ítélőerőre gyakorolt konstruktív kritikáján, és azon kapja magát, hogy már-már megindultan gondol LSL-re, akinek, bár pontszerzésben vezet, ugyancsak meg vannak számlálva a napjai, hacsak a kurzus bólogató főszakácsnője, Mrs Lipton, nem főz ki egy jó szót érte az emeleten. A derék LSL, bár természetesen nem úgy gondolta, amit nem is mondott egyébképpen, betyárosan mégiscsak-csak kiakasztotta néhányszor a neofita James-t. Ki hinné, hogy rá, a nemrég még beszélő disznósajt beosztásban működő alkotóra hárul ma a minőség megóvása, bizonyos keretek közt. O tempora, jut eszébe a pankrációba keveredett latinkönyvről, és baljós előérzettel néz ki a nézőtérre, ahol tekintete úgy keresztbetalálkozik Mrs Liptonéval, hogy szárnyaszegett optimizmusa legott hamvába hal. Jeges előszele megsuhintja a csapásnak, amit másnap Mrs Lipton úgy talál a fejére barantálni a Terror feliratú kuktafödőjével, hogy film megszakad: szem.euf. lesz itt, NERtársak, nem szabadságdiktatúra.

Megfáradott tekintete a ringből, ahol a küldetésmagra kapott James-t LSL lankadó elánnal épp újfent odanyekkenti az erdélyi szocializációjára, visszaréved a múltba, amikor még kipárnázva olajozódott a panklept illiberokrácia. James leporolja a libériát és cizellált, diccsel ejtő komornyiksággal felkonferálja Őfelségét harmadnapra, aztán elindítja a végső építkezést, nem oda Csesznek.2 S a PIM igazgatója már látja: a magyar irodalom megint szép lesz. Erős két bástyája a modorosság egyfelől, az asztalra ojédézett olvasómágnes, semjéngöcögtető énlírai hímtag másfelől. Kitűnő terepfekvésű push-up melltartóként megemeli a nemzetlelket ,3 Swarowski-kristályokból diszkréten viseli 2rule márkajelzését, korán haló kínai varró- és vasalónők kézjegyét. Ütős lesz, mint egy Mécs Lászlóba ojtott Chuck Norris (haladóknak Chuck Palahniuk), trendin cool, mint a Csárdásbaywatch Leslie Mandoki előadásában, és megejtően szürreális, mint Pamela Anderson találkozása a medve bőrével a szolgálati Audi hátsó ülésén. Belbecséhez passzol a külcsíny: bocskaira cserélt bomberdzseki, szolárium, bizsnicár aranylánc (az idei szezontól nagyméretű Gucci-kereszttel), wassalt ing. Az agyonretrózott Sztálin-barokk talapzatán áll, mint a cövek, az Orbán-biedermeier: feketegyörgy neotahóban, lőcsbukolika, Sáska Sógor, legyenúgymintrégenvolt, kanokkocsmábanegymásközt, nyergestetői vidámmotorozás latexharisnyában, egészséges népi erotikájú medve- és menyecskeles, (h)Arcosok Pártkönyve. Bajuszvégére oda lehet tűzni a biztos kézzel fehérneműreklám-esztétikában megtartott önaktokra photoshopolt énversikéket (nem járt Bulgiban, ki meg nem ért). Az alkotó nyalong, az olvasó rajong: fenegyerekség ez, győztes, új, és magyar.

A PIM igazgatójának eszébe jut egy mondat, amit valahol olvasott a dolgozószobák magányos, de valahogy egymásról mégis tudó fényeiről, szíve elszorul. Majd csak lesz valahogy, vigasztalja magát, végül is úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna. Végül is, az írónépség ridegtartáshoz szokott fajta. Mint Mabel, a konyhai takarítóasszony, megkapják majd a sajt héját, feltéve, ha nem kell az egérfogóba. Tudata peremére még beúszik egy mondat: Mi itt a kultúráról beszélünk.

Mihálycsa Erika

1 Létező magyar helységnév.

2 Lásd följebb.

3 Itt a művelt olvasó bosszantására kettő kicsavart idézetet rejtettünk el, a sikeres megfejtőt innen intjük óva.