A gyülölet elszívja az erőt

Közzétette:

Kovács Tamás
A szerző világbajnok kardvívó

Nem gondoltam volna, ilyen ütemben zajlik a szellemi népirtás hazánkban. Azt hittem, hogy megállítható, de azt kell mondanom, hogy profi módon manipulálták az embereket. Nem hiszem, hogy volt-e olyan kormánya hazánknak,- mint a mostani – beleértve a Rákosi rendszert is, amelyik kimagaslott volna a magasszintű kulturálatlan viselkedésben! Olyan csapata van a főnöknek, akiknek fogalmuk sincs a mai világ dolgairól, szolgai módon mondják a betanított szövegeket, valamint mindenki soros, mindenki libsi, vagyis mindenki ellenség, aki nem pendül velük egy húron! Sajnos nagyon gyenge szakemberek vannak döntési pozícióban, tisztelet a kevés kivételnek. Ha gyűlöletre és félelemre építkeznek, ahogyan ez Magyarországon történik, akkor az előbb-utóbb már nemcsak szellemi népirtást okoz, hanem bizonyos értelemben fizikait is. Aki tud, az elmegy az országból, aki itt marad, az legfeljebb túlélésre játszhat. A populizmus a félelmekre, érzelmekre épít, az értelmet kizárja a képletből. A gyűlöletnek mindig van aktuális tárgya, ami bármikor változhat A félelemre építeni egy társadalmat azt jelenti, hogy az összes alkotó erejét, amivel fel tudna készülni a jövőre, és saját esélyeit tudná kiépíteni, mind elszívják tőle. A félelem lebénít, nem enged érvényesülni, nem enged ellenvéleményt nyilvánítani. Egy nagyon pozitív jövőkép kellene, ami nem a gyűlöletre, nem az ellenségképekre, megosztásra, félelemre épül, hanem a nyitottságra, a befogadásra, a szolidaritásra épül, az esélyek felé orientál, társadalmi együttműködésre támaszkodik.
Az elmúlt években a magyar emberek olyan mértékben váltak közömbössé vagy kifejezetten fertőzötté, hogy nagyon nehéz a helyes útra visszahozni őket. Az a tény, hogy jelenleg már több mint félmillió magyar él és dolgozik külföldön, nem indokolható kizárólag a jövedelmi különbségekkel. 2010-ig is elment százezer magyar. Azóta a jövedelmi különbségek Nyugat-Európa és Magyarország között nem nagyon változtak, sőt ha igen, akkor inkább szűkültek. Ennek ellenére elment további ötszázezer ember. Nem a pénz miatt, hanem mert nem látja a jövőjét, mert megutálta az állandó harckészültséget, utálja a korrupciót, kiszorították, ha becsületesen akart vállalkozni, gyerekének jövője nincs biztosítva, nincs értelmes, ígéretes és vállalható jövőkép.
Az oligarchia rendszer működik. Egymást támogatják, finanszírozzák annak ellenére, hogy alkalmatlanok a nemzetközi versenyben helytállni!…. és mind anyagilag, mind szellemileg egy modern jobbágyságot hoztak létre, olyan függőségek alakultak ki, mint a hűbéri rendszerben és még valami: anyagi, tudati, pszichikai félelem van, ami a gyűlöletben testesül meg! Ha a társadalom rájönne arra, hogy a rendszer nem tartható, nem tudom, merre keresné a kiutat. Pedig be vagyunk ágyazva Európába, kedvező a geopolitikai helyzetünk, be vagyunk kötve a globalizációba. Megújulásra van szükség, fel kell rázni egymást és a az egész társadalmat. Az emberek nagy része álomvilágban, látszatvilágban, rózsaszín ködben él, pedig az ébredés és a változások, összefogások elkerülhetetlenek lesznek, de lehet, hogy akkor már késő lesz a nemzet boldogabb jövőjét illetően!!!