Találkozás a családi asztalon

Közzétette:

Rózsa Gyula

Hámánnak és tíz fiának a figurája megrendítő is lehetne. Böröcz András a tőle megszokott műgonddal faragta mahagóniba az akasztottak sorát, van köztük fejéhez kapó, lábát keresztező, megroggyant és egyenesbe merevedő – szépen illusztrálhatnák a nem feltétlenül érzelmes Eszter könyvét. Csakhogy Böröcz minden áldozatát türelemüvegbe rakta, és ettől a dráma végképp zavarba jön. A figurák, ha kicsik is, tömören, kíméletlenül testesítik meg a zsidóüldöző perzsa főembernek és családjának a végzetét, a palack azonban egészen más képzetek felé visz. Nyugalmazott hajóskapitányokat idéz, akik hajómodelles türelempalackban élik ki nosztalgiáikat, elszánt barkácsolókat, akik formaegyes versenyautók öblösüvegbe kicsinyítésével vívják ki az elismerést.

Két nagyon ellentétes hatás, a Hámán és fiai című kompozíció a bejáratnál önmagában a megmutatja ennek a művészetnek a lényegét. Hiszen hasonló éltette már évtizedekkel ezelőtt Böröcz ceruzaszobrait is, és csupán a médium, s vele a tartalom változott az eltelt időben. Ami a ceruzakorszakot illeti, szinte számolatlan példán tanulmányozható most a Műcsarnokban is a gyöngédségnek és a komiszságnak, a humornak és a lírának, bizarrnak és komolynak az a sajátos kettőssége, amelyet a kilencvenes évek óta ismerünk a Böröcz kiállításokról. Pálca vékony Szent Sebestyént faragni önmagban is meglepő és egyszersmind együttérzést keltő. Pálca vékony Szent Sebestyént piros ceruzából faragni, hogy a nyaka cérnavékony, de a fejéke az irón meghagyott radírvége legyen, már-már ünnepélyesen groteszk. Ám ha a ceruzából faragott hitvalló szent nemcsak sorsa miniatűr nyilait viseli, hanem a mellkasán egy minden valószínűség szerint nőnemű arc mikrodomborművét is, akkor az egymást keresztező/erősítő hatások olyan egysége jön létre, amelyet csak igen kevéssé tud jelezni a cím: Egy szent kettős élete.

ceruzaszobrokHogy a ceruza, mint matéria nem öncél Böröcznél, azt már régóta tudjuk. A radírvégződések színe, meg a fémfoglalata kellő testtartás után jellemeket teremt, egy indián törzsfőnökét, egy egyiptomi főpapét egyenest a Varázsfuvolából, az meg már-már szemérmetlen erotikát, ahogyan egy rózsaszín ceruzából komponált Rózsaszín akt a rózsaszín mellbimbóival kitárulkozik. Van persze a kombinációknak tágabb mondanivalója is. A régi (új? legújabb?) ceruzavégződés meghagyott nemzeti trikolórja, megmaradt irredenta jelszava közelebb segít annak a felismeréséhez, hogy nem az önmagában szórakoztató diákhumor, nem a nem kevésbé szellemes értelemtagadás ennek a művészetnek a tétje. S tovább, a már nem ceruza, a tárgy Sarló és kalapácsot az U alakra görbült kalapácsával, meg a nyilak helyett ceruzákkal keresztüllövött Szent Sebestyén kerekszobrot látszólag könnyű értelmezni. Bonyolultabb a helyzet a tóramutatóknál, amelyek a mennyezetre függesztve felhőszerűen úsznak, de száruk colstok szerűen többször megtörik, következésképp mutatóujjas kézfejük ki tudja, hová, mire is mutat.

Egyébként szabályos tóramutatók, amint igazi vaskalapácsok a kalapácsok, amelyek libatojáson ülnek, és szakasztott kenyér formájúak a Fakenyér sorozat darabjai, amelyeket nyárfából szeleteltek. Szürrealitás, de Böröcz különös szürrealitása. Ha a klasszikus, a Lautreamont-i olyan, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon, Böröcz abszurdjának alkotórészei mintha valami hétköznapi asztalon kerültek volna össze. Otthonosak, első pillantásra kézenfekvők, és ezért nehéz szabadulni tőlük. Míg a Lautreamont-i abszurd kíméletlen, megsemmisítő, távolra taszító és így általános, Böröcz abszurdja mindennapi. Ceruza, kalapács, kenyérszelet, csupa otthonos dolog váratlan találkozása. Amely ekként bekövetkezhetne konyhaasztalon, családi asztalon, kivételes esetben íróasztalon. Nagy, barokk ebédlőasztalon , tárgyalóasztalon már nem, műtőasztalon a legkevésbé. Mert titka, ereje az, hogy a kézre eső konkrét válik folyvást leheletlenné.

Monumentális formában is, a Böröcz főműveiben is. A Vagonnak a bakancsai az elhurcoltak tragikus zaját dübörgik, de úgy kell ehhez megmozdítani, meghajtani őket, mint egy diódarálót. Az Akasztottak figurái és kötelei önmagukban is rettenetesek, de a rettenetet torzítja, modulálja, az elviselhetetlenségig fokozza az a praktikum, hogy egyszersmind ütőhangszerek. Hogy időnként meg is szólaltatják őket.

Böröcz András: Talált és kitalált tárgyak. Műcsarnok, 2019. január 20-ig

 

Képek

Böröcz András: Vagon, 2004 (címkép)

Böröcz András: Ceruzaszobrok, 1994