Keserves helyzet

Közzétette:

Ágoston Hugó

Méltatlankodás következik, mondjuk úgy: adys indulattal, ha már idén januárban van legnagyobb publicistánk halálának századik évfordulója.
Ady Endre nem érte meg az első magyar – és egyben a világháború utáni Európában első – 1920-as zsidótörvényt, a híres numerus clausust  . Nem érte meg, de elképzelhető, hogyan fogadta volna, ha megéri.
Mi meg azt nem gondoltuk volna, hogy megérjük mindazt, ami ma történik: a kirekesztő kísérleteknek, az antiszemitizmusnak és a fajgyűlöletnek az újjáéledését, a Horthy-korszak alattomos restaurálását Magyarországon. Ezeknek a folyamatoknak a jegyében beszélnek egyre többet az 1920-as zsidótörvényről is. Legutóbb Szakály Sándor, a NER amolyan hivatalos történésze, a kormányzati Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapban  enyhén szólva relativizálja a kérdést: véleménye szerint nem jogfosztásról, hanem jogkorlátozásról volt szó, és mivel a törvény szövege nem utal tételesen izraelitákra, egyenesen téves zsidótörvényről és pláne a holokauszt előszobájáról beszélni.
A mi Ady Endrénk ezeken a csúsztatásoskon külön felháborodna (hát még ha látná, hogy a kormánypropaganda milyen sikerrel vezeti félre az embereket), és indulatosan felemlítené a törvénytelenséget, hogy a numerus clausus szabály vallási közösség helyett nemzetiségként definiálja a zsidóságot (ennélfogva kikeresztelkedéssel nem lehetett elkerülni a korlátozást), arról nem is beszélve, hogy az egyetemre való felvétel kritériumaként első helyre teszi a „feltétlen megbízhatóságot a nemzethűség s erkölcs tekintetében”. Nem csodálkoznék, ha egyes konzervatívok szemében ez ma a sajátosan értelmezett „feltétlen megbízhatóság” jólesően modernnek hatna.
Azt illetően pedig, hogy mennyire volt szándékában is zsidóellenes a numerus clausus, elég idézni a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozó közleménye alapján az inkriminált törvény beterjesztőjének, Bernolák Nándor képviselőnek az indoklását is. „Ily körülmények közt nem tagadhatom, hogy abban a propozicióban, amelyet előterjesztek, tendáltatik az is, hogy a zsidóság ne vegyen részt ilyen túlnyomó számban az intellektuális pályákon. Igenis én azt óhajtom és egészen világosan megmondom, hogy úgy a magyar nemzetnek, mint a Magyarországon élő zsidóságnak is eklatáns érdeke az, hogy a főiskolákon a zsidóság arányszáma alászálljon. Nagyon szükségesnek tartom ezt a társadalmi béke, az egyetem nyugodt működése érdekében és főkép azért, hogy az országban újból a magyarság szelleme jusson vezető szerephez.” Lám, ki van mondva, meg is van indokolva.
Hanem az, hogy „a zsidóság ne vegyen részt túlnyomó számban az intellektuális pályákon”, a nacionalista magyar politikusoknak szerencsére és a magyar nép legnagyobb dicsőségére nem sikerült. Sok magyar paradoxon van, rég gondolkozom ezen, a legfelemelőbb talán az, hogy milyen hatalmas elismerést és megbecsülést hoztak Magyarországnak azok a nagy koponyák, zsidó zsenik, akiket a fasiszta diktatúra idején maga szeretett szülőhazájuk üldözött el. Jól ismert a Magyarországról Amerikába elszármazott „marslakók”  , jobbára fizikusok teljesítménye, történelmi szerepe. Az ismertebbek – Kármán Tódor, Eugene Wigner (marsbeli nevén Jenő), Edward Teller (anyanyelvén Ede), Leo Szilárd (eredetileg Leó), vagy a modern matematika géniusza, a világ legokosabbnak tartott embere, John (Johann) von Neumann (a Marson Jancsi) mellett említsük most meg külön színfoltként Neményi (született Neumann) Pál fizikust  , a Manhattan-terv keretében is dolgozó tudóst és egyetemi tanárt – Bobby Fischer sakkvilágbajnok biológiai apját.
Hát nem önt el sokunkat a hazafias büszkeség a sok sikeres magyar, a sok magyar siker miatt? Igaz, mások inkább arra büszkék, hogy mai kormányuk kiáll egy antiszemita nézeteket hirdető intézmény és annak vezetője mellett… (Az említett intézményvezető történész korábban idegenrendészeti eljárásról  beszélt, amikor arról volt szó, hogy a magyar hatóságok zsidókat küldtek a halálba.)
Ady Endre nemes indulattal állította szembe a hazafiságot a fajgyűlölettel: „Én erősen magyar vagyok, persze evoltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságosan önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem. Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem.” (Vallomás a patriotizmusról, Szabadgondolat 1913. október)

2019. január 13. 09:28

Muszáj magamhoz hozzászólnom, kiegészítőleg; ugyanis pesti barátom elküldte a zsoldos történész egy másik iszonytató megállapítását:

“… A második világháború idején a dél-lengyelországi koncentrációs táborok egyáltalán nem voltak antiszemita intézmények, mert a hatályos (német) törvényeknek megfelelő enyhe jogkorlátozás csupán arra szorult, hogy alkotmányosan behatárolták bizonyos személyek bizonyos tevékenységeit (pl. állampolgári és emberi jogok követése, evés-ivás, élet-halál). A korlátozásokat előíró rendelkezésekben sehol sem szerepel a ’szemita’ szó, így e rendelkezések a gyakorlatban – logikusan – nem is lehettek antiszemiták. Ez a hamuszürke veritás!” – hangsúlyozta Sz. Sándor főállású nemzeti történész a Duna-parti cipő-emlékmű helyén megépült ’Kitartás!’ emlékmű fölavatásán. … Hozzátette: “Az állítólagos magyarországi „zsidótörvények” állandó fölemlegetése, a korabeli magyar idegenrendészeti intézkedések félremagyarázása csupán egy szűk – Soros által vezérelt – magyarellenes idegenszívű kör hamis propagandája; a keresztény európai értékeket kezdettől eltökélten védelmező Magyarországon gyakorlatilag ez az egyetlen „zsidózás”, ami ráadásul a honfoglalás óta példás harmóniában létező nemzetiségek, vallási és politikai közösségek békés együttélésének megzavarására irányul…”

Itt tartunk.

Megjelent a Kafé Főnixen