Dobozi István írása a Financial Timesban

A kínai-amerikai gazdasági kapcsolatokról

Donald Trump amerikai elnök úgy gondolja, hogy országa „kolosszálisnak” bélyegzett külkereskedelmi mérleghiánya a külföldi partnerek „tisztességtelen” kereskedelmi praktikáinak, államilag irányított külpiaci trükközéseinek köszönhető. Ebben Kína áll az élen, amely tavaly már négyszer annyi árut szállított az Egyesült Államokba, mint amennyit onnan importált. Való igaz, az elmúlt negyedszázadban a kínai exporttöbblet a negyvenszeresére ugrott, s a teljes amerikai árukereskedelmi deficit közel felét teszi ki. Hétszázmilliárd dollárra rúgó értékben kereskednek egymással, s ez a világpiac legkiterjedtebb kétoldalú forgalma.

Szembe a forgalommal

Szekeres  Imre
A forint gyengülése az euróhoz képest izgalmakat vált ki a gazdasági élet, de a lakosság körében is. Az izgalom indokolt, hiszen hosszútávon nem mindegy a forint/euró árfolyama, hiszen az határozhatja meg a vállalati, intézményi és lakossági vagyon értékét. Rövid távon is okozhat tragédiát, mint 2010-ben, amikor az Orbán-kormány első lépéseként tudatosan gyengítették a forint árfolyamát és ezzel bedöntötték a devizahiteleket, emberek százezreinek okozva jóvátehetetlen károkat. Nyilván sületlenség Orbán Viktor régebbi kijelentése, hogy a gyenge forint a gyengeség jele.

Ezt is az EU fizeti

Kulcsár László
Az utóbbi években (mostanáig) mintegy 150 milliárd, azaz 150 ezer millió forintot költöttek a GYSEV (Győr­-Sopron-Ebenfurti Vasút) infrastruktúrájának és gördülőállományának a fejlesztésére – hangzott el az Infovilág kérdésére adott válaszként, mikor Sopronban bejelentették: a kétharmad részt magyar tulajdonú (a többi részvény az Osztrák Államé és a Strabagé) vasúttársaság megépíti napjaink legkorszerűbb biztonsági rendszerét a MÁV-tól 2001-ben, illetve 2006-ban átvett Sopron–Szombathely, illetve Szombathely–Szentgotthárd vonalon.

Zuhanórepülés a tőzsdén

Történetének legnagyobb zuhanását produkálta a legnagyobb amerikai vállalatokat összefogó tőzsdeindex hétfőn. A Dow Jones -1175 ponttal zárt, és a 25000 pontos lélektani határ alá esett, vagyis a tavaly december végi szintre. A tőzsdeindex egyetlen nap alatt 8 és fél százalékkal csökkent az idei, január végi csúcsához képest.
Ekkora egynapos zuhanás 2016-ban volt utoljára az amerikai tőzsdén, akkor a brexit-népszavazás eredménye húzta le az árfolyamokat. Most egy pénzintézet megbüntetésének hírével, és a foglalkoztatási adatok alakulásával magyarázták az index esését. Gyengültek a bankok, illetve az energetikai és olajvállalatok papírjai is.

A “győztesek” kiválasztása

Ferber Katalin
E tanulmányban megpróbálom a legfontosabb szempontok szerint értékelni a magyarországi “fejlesztési” koncepciót, elsősorban pénzügyi szempontból. Az olvasói szokásokra tekintettel az alábbi összefoglaló alig vagy egyáltalán nem tartalmaz statisztikai adatokat, s így joggal feltételezhető, hogy mindaz, amit leírok, felszínes spekuláció.
A szomorú tények azonban mindennek ellentmondanak, mert az utóbbi két évben többen is részletesen elemezték (meggyőző adatokkal) hogy több mint egy évtizede a hazai gazdaságfejlesztés koncepciója koncepció nélkül zajlik.

A populista Piketty és a kivitt profit

Dobozy István:
Szeretnék röviden hozzászólni Thomas Piketty írása körül forgó, kicsit indulatos vitához, amelyben véleményem szerint mindenről van szó, csak a lényegről nem. Sajnos a vita azon a vakvágányon fut tovább, amelyre maga  a francia közgazdász helyezte az általa szakszerűtlenül végzett elemzéssel.
Piketty konkrétan azt állítja, hogy Magyarországról (és néhány más kelet-európai országból) több külföldi vállalati profit megy vissza az Európai Unió fejlett magországaiba, mint amennyi onnan uniós támogatás formájában visszajön a perifériára. Ennek az összevetésnek azonban semmilyen közgazdasági értelme nincs, de kíválóan alkalmas arra, hogy lovat adjon EU-ellenes (sőt németellenes) populista politikai támadások alá.

Ikrek sikere a Divathéten

Az olasz elegancia zászlóshajóinak parádéja volt a milkánói Divathét. Sikert aratott egy ikerpár. A DSQUARED2 tervezői, Dean és Dan Caten a vadnyugati stílust részesítette előnyben.
Giorgio Armani megmutatta, milyen az, amikor az elegancia és a kalandvágy találkozik.