Ithaka

Színházi ajánló

A Katona József Színház Nagyszínpadán előadott másfél órás darab nyomokban Homéroszt is tartalmaz, de inkább kényelmesen elmerülünk Odüsszeusz története alapján Szabó-Székely Ármin (dramaturg), Székely Kriszta (rendező) és Závada Péter humorában.

A SZÉKEK

Színházi ajánló

A Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán mutatkozott be ezúttal Eugène Ionesco, az abszurd dráma megteremtője (eredetileg Eugen Ionescu, 1909-1994) román-francia író A székek című, egyfelvonásos darabjával. A tökéletesen abszurd játék egyik legkiválóbbját láthattuk most – persze a sikerhez két színészóriás: Béres Ilona és Fodor Tamás főszereplése is nagyban hozzájárult. Úgy hírlik, először játszanak együtt.
Az abszurd az 1950-es évektől elterjedt fogalom, jelentése: képtelen.

Choli

Föntről figyel minket az egyik legnagyobb “öreg” Choli Daróczi József hosszú betegség után, az angyalokkal és a többi nagy “öreggel”, lakatos Menyhérttel, Péli Tamással,Hontalan kovács Jóskával, és a fiával Jocival találkozik ma. Nyugodj békében bácsikám,

Joka Daróczi János

Mi a közjó? – Noam Chomsky könyve

Toronyi Attila

Példás gyorsasággal fordíttatta le és adta ki a Kossuth Kiadó az idén 90 éves szerző könyvét, amelynek címlapján egy talányos kérdés olvasható: Miféle teremtmények vagyunk? A közjóról a négy fejezet közül csak az egyikben esik bővebben szó, ám érdemes – aktualitása miatt – erről majd részletesebben is szót ejteni. 
Noam Chomskyt az olvasóközönség főként a generatív nyelvtan megalkotójaként ismeri, és sokan olvasták az interneten keringő és a nevéhez kötött tízparancsolat is, amely azonban  valójában nem tőle, hanem Sylvian Timsittől származik.

Koblencz Zsuzsa utolsó cikke

Épp rettentő hidegekkel riogatták az előrejelzések azon a három évvel ezelőtti decemberi napon is a hazai közönséget, és minden híradásban elhangzott, hogy nagyon figyeljünk oda egymásra, amikor egy utcabelije meglátta az utcán az öregembert, aki egy gumiabroncsok nélküli biciklin, fülsértő csikorgások közepette tolt egy nyaláb rőzsét. Az öregember akkorka volt, mint egy tízéves gyerek, filcmamuszban csoszogott, a kabátja szinte szitává volt kopva a hátán.

Utálat-tan magyar ország- és pártvezetőknek

Serény Péter
Ez a történet alighanem egy válasszal kezdődik. Esterházy Pétertől származik, 2011-ből.. Közírói kiruccanásainak évek múltán idézhető aktualitását méltató ismert értelmiséginek üzente vissza: „Az, ha egy írás húsz év után is így aktuális, az szégyenletes. Meg félelmetes is. Nem a kormány szégyene, az övé is, nem az előzőeké (ama egyre misztikusabb nyolc év!), az övéké is, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé.” Farkas Zoltán mutatta fel a közönségnek ezt az idézetet a hvg hasábjain, az elhunyt kortárs író-géniusz cikkeinek újabb gyűjteményes kötetéből.
Bennem felötlött, hogy valamikor régen, szállóigeként ismételgettük Esterházy cikk címben közzétett értékítéletét, hogy ti. „mért utálja a Népszabadságot”. Ami: épp e lap hasábjain jelent meg. Talán 91-ben. Persze, hol van már a Népszabadság! Sóval behintve a nyoma is.

Mért utálom a Népszabadságot?

Esterházy Péter
Ez így túlzás, nem utálom. Úgy mondanám inkább, hogy nem lekedvelem. Mert így szól a hirdetés, hogy a lap Magyarország legkedveltebb napilapja. Ezt az állítást szeretném árnyalni.
Mondhatnám, hogy megszokásból nem állhatom. Úgy nőttem föl, hogy a Népszabadság ellenséges, veszélyes terület. Ez tárgyszerű tapasztalat volt, nem részletezem. Voltam szíves körülbelül egy éve azt mondani, hogy én már csak a nevét utálom a Népszabadságnak. Ez pontatlan. Nemcsak a nevét, illetve éppen erről volna szó, hogy mi is ez a név, mennyire „csak” ez.