Az oszthatatlan Vajda

Rózsa Gyula

Haladjunk csak tananyagszerűen, időrendben. Az induló Vajda Lajos is, mint generációjának a legmodernebbjei (meg a későbbi felhígulói) annak a Nyolcaknak és annak az aktivizmusnak a tanítványa, amely akkor már éppen tíz esztendeje itthon nem létezik. Szentendrei utcarészletei egyszerre szilárdak és zaklatottak, azaz, drámaian feszültek, a szén és a papír harca-együttléte súlyosbítja ezt a feszültséget, a perspektívák szívó-sodró hatása kikezdi az épületek geometriáját.Éppen jókor (és nem kevésbé logikusan) jön huszonnyolcban a szovjet film, a szovjet konstruktivizmus inspirációja. A kiállítás példátlan körültekintéssel bemutatja, rekonstruálja Vajda könyvtárát, a címlapokból messze kitűnik El Liszickij Vörös ékje és körzős montázs-önarcképe, mintegy megerősítve a cirill betűs Vajda-lapok, kivált a liszickijesen lebegő Film látni való kapcsolatát.

Halász Géza mozgói

Oroszlányban volt kiállítása Halász Gézának, akinek „mozgói” rendszeresen megjelennek az Új Népszabadságban. A megnyitó után ezt mondta az eredeti tehetségű grafikus:
“Körtvélyfáy Zoltán, a Művelődési Központ igazgatóhelyettese rendezte be a kiállítást – pazarul. Zámbó Kornél festőművész pedig kitűnő humorral mutatott be engem és a munkáimat. A közönség is igen aktív volt, jót beszélgettünk a vernisszázs végén. A vernisszázs eredetileg fényezést jelent, hát nagyon fényes lettem…”

Akinek van egy kis ideje, kattintson az alábbi linkre. Igazi élmény áttekinteni azt a sok szellemes „mozgót”, amit ez a kis kötet tartalmaz.

http://www.zu.hu/oroszlany.html

A képen Halász Géza és Marabu

Politikus rajzok

Kőszeg Ferenc

A Kieselbach Galériában megnéztem A csábítás fegyvere című kiállítást. Nem is tudtam eldönteni, mitől vagyok inkább elragadtatva: Szinnyei-Merse, Rippl Rónai, Vaszary János képeitől vagy a kiállítás szellemes, mondhatni humoros rendezésétől. Néhány perccel a zárás előtt néztem be az egyik oldalterembe: egyszerre szemben álltam Horthy életnagyságú képével. Ez meg hogy kerül ide, gondoltam, minthogy Horthyn semmi csábítót nem sikerült felfedeznem. A következő pillanatban azonban Horthyval szemben Rákosi portréját vettem észre, ráadásul Rákosit képét jeles művész, Pór Bertalan festette. Így már egészen más: ezek így együtt hozzátartoznak a kiállítás humoros vonulatához. Nyomban eszembe jutott a gyerekkoromban hallott vicc. A rajztanár kiadja a feladatot: Gyerekek, rajzoljátok le emlékezetből egy ember arcát. Pistike jelentkezik: Tanító bácsi, szabad, hogy szakálla legyen? – Szabad, kisfiam, de azért ne mindenki Marxot rajzolja. Józsika is jelentkezik: Tanító bácsi, szabad, hogy bajusza legyen? – Szabad, kisfiam, de azért ne mindenki Sztálin elvtársat rajzolja.
Móricka jelentkezik: Tanító bácsi, szabad körzőt használni?

A 444.hu portréja

Átírják a történelmet?

Serény Péter

„Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat!”
Szó szerint nem tudom idézni, de a lényegét igen. Volt idő, mikor Debreczeni József rokonszenvezett Orbán Viktorral és (akkor még) ifjú pártjával, és könyvet írt hőséről, és a miniszterelnökség elnyeréséért megtett útjáról. Ebben szerepelt egy jellegzetes epizód. Valami nagyobb hivatalos fogdáson a szerzőnek feltűnt, hogy Orbán, noha láthatóan éhes volt, nem evett egy falatot sem a tálakon kínálkozó étvágygerjesztő különlegességekből. A kérdésre, hogy miért nem kóstol meg legalább egy szendvicset, az ifjú politikus azt felelte: hogyisne, valaki még le találja fényképezni, ahogy beleharap a szendvicsbe, és aztán majd lesz lap, ahol azt írják alá: „Így akarja felfalni Magyarországot”.

Sprengler

Bánhegyi György
Oswald Sprengler a 100 éve megjelent Nyugat alkonyában részletesen bemutatja az antik világ alkonyát is visszatekintésben. Világosan elmagyarázza a folyamatot: az emberek belefáradnak a politikai jogaik gyakorlásába, először jön a harcoló államok kora, majd a császárság, végül a gátlástalan katonacsászárok kora és a széthullás a külső ellenségek csapásai alatt, vagy a fellah állapotba menekülés a bent maradtaknak. Ez az agónia még évszázadokig eltarthat, de nemigen fordítható meg.

Kiterítenek úgyis!

Toronyi Attila

Riportkötetének címét Fazekas Erzsébet a költő József Attilától kölcsönözte: „Kiterítenek úgyis”. Akárhogyan élünk is – egyformán végezzük, az elmúlás vár ránk. Mindenki (Attilával szólva) „az életet a halálra ráadásul kapja” – áll a borítón. S a bölcsőtől a koporsóig terjedő évek-évtizedek sok-sok gyötrelemmel (is) járnak.

Emlékezésterápia – Igaz Dóra könyvéről

Kiskamaszok a hősei Igaz Dóra könyvének, tanrendjük szerint talán hetedikesek lehetnek. Mindennapi dolgaik vannak, elég jól eleresztett családok gyermekei, ahol anyukák és apukák éppen úgy hanyagolják el a srácok családi nevelését, mint ahogy az egész civilizált világban. A gyereket a kütyük nevelik (már amennyire), igazi beszélgetéshelyett csak kommunikálás zajlik a két nemzedék között. Egy ostoba hasonlat majd egy voltaképpen elhessegető jellegű beszélgetés viszi a két jóbarátot, Danit és Zsombort a papa (tkp. nagyapa) társaságába. Az öreg hetven-valahány évvel ezelőtt történeteiből kibomlik, hogy az akkori kamaszfiúk közül az egyik, Endre zsidó volt, a mesélő meg nem. És aztán Endrét meg a családját elvitték a halálvonatok. Az akkori gyerek papa meg az ő apja nem tett semmit.