Szelep

Megérkeztünk a diktatúrába. A hatalom mindent megenged magának, miközben nekünk, alattvalóinak is majdnem mindent megenged. Egyedül azt nem engedi meg, hogy népszavazással döntsünk arról, akarunk-e olimpiát, múzeumi negyedet a Városligetbe, mobil gátat a Rómaira, de az ellen nincs kifogása, hogy felháborodjunk, valamint, hogy szórakoztassuk magunkat és másokat a Facebookon.A hatalomnak jól jön, hogy van a Facebook, ahol az állam polgárai kiadhatják a dühüket, s hol mérgesebb, hol ironikus formában levezethetik a bennük felgyülemlett feszültséget. A hatalom mindeközben dörzsöli a markát, mert addig sem veri szét senki a fél várost, mint tette ezt a nemzeti érzelműnek hazudott csőcselék 2006-ban. Nem borulnak kukák, nem égnek autók, nem törnek be kirakatok.A hatalom hátradől a karosszékében, kér egy kávét és áldja Zuckerberget, amiért volt olyan kedves, és feltalálta a Facebookot. (Földes Péter)

Zaklatott hölgy srácot zaklatott

Amikor a fagylalt visszanyal. Asia Argento olasz filmszínésznő az egyike volt azoknak, akik leleplezték Weinstein szexuális támadásait. Most kiderült, 380 ezer dollárt fizetett Jimmy Bennettnek, hogy hallgasson a 2013-ban történtekről. Az akkor 17 éves fiatal színészt letámadta az akkor 37 éves színésznő, szexuálisan zaklatta (Én kibírtam volna. A szerk.). Mivel Kaliforniában 18 éves korig a partner beleegyezése sem nyom a latba, akár bírósági ügy is lehet a dologból. (Hirschler Richárd)

Jaj, de borzasztó!… vagy talán mégsem?

Serény Péter
Ekézi rendesen a fél (na jó, lehet, hogy csak negyed) világ Ausztria külügyminiszterét, Karin Kneisslt, aki mint neve is mutatja nő, éppen most volt a lakodalma, és (borzalom atyja, ne hagyj el!!) bizonyos, Putyin vezetéknevű régi ismerősét is meghívta. Aki, természetesen az orosz elnök. Akit, állítólag, a NATO-ban igaz szövetségesnek, az EU-ban tisztes tagnak, mintegy hivatalból, utálni kell, hovatovább illetlenség lesz akár egy levegőt szívni vele.

Forradalmak az ebédlő asztalon

Stillmann

Kezdjük ott, hogy ki ne akarna egy olyan könyvet, amelyben ilyen fejezetcímek vannak: A ponty és a keresztesháború, 
Jó, hogy szósz!,
Elfogyott a levespor,
Limonádé pestis idején… és így tovább. 

 Mivel a copyrightban ott van szigorúan, hogy a könyvet, illetve annak részeit tilos közölni blablabla, nem is merek így elsőre több fejezetcímet megemlíteni.   Tom Nealon, Forradalmak az ebédlőasztalon, a konyha titkos történelme című, a Cser Kiadógondozásában megjelent kiadványt pont nekem találták ki, de a főoldalon található “Vigyázat! Emberhús-receptet is tartalmaz!” volt tulajdonképpen az a  bizalomnövelő pecsét, amely végképp meggyőzött.

Emlékezés egy halottra

Jónás Tamás
Sokszor találkozom azzal, hogy “halottról jót vagy semmit.” Ez is csak romlás. Nem arról van szó, hogy halottról (legyen ügy vagy ember) nem szabad rosszat mondani, csak a jó dolgaira illik emlékezni. Eredetileg: halottról JÓL vagy semmit. Vagyis, ha állítunk róla valamit, azt tegyük jól, ne csúsztassunk, legyünk pontosak, ugyanis a halott már nem tud védekezni. De ha pedofil volt, ki lehet mondani, ha alkoholista volt, ki lehet mondani, ha lopott, ha verte a feleségét, ha csúnya volt, ki lehet mondani. Csak mondjuk jól, helyesen.

Fuss, Parker, fuss!

Egészen fantasztikus kaland kezdődik szombat délelőtt, amikor veszedelmes útjára indul egy Parker nevű hős, a NASA autóméretű szondája, aki közvetlen közelről, mintegy 4 millió mérföldről fogja figyelni a napkorona és a napfelszín folyamatait. A Nap-Föld távolság 150 millió kilométer, azaz 1 csillagászati egység. (CsE)
Kánikula van arrafelé is, olykor 1,7 millió Celsius, ami eleve egy rejtély, hiszen maga a csillag ennél jóval hidegebb. Ezt a talányt is meg kell fejteni. 
De hogyan bírja ki Parker ezt a felfoghatatlan hőséget? Úgy, hogy különleges fordítható pajzzsal és hűtőberendezéssel szerelték fel őkelmét, ami szén-szén kompozitokból áll, és 30C alatt tartja a vándort. 
De még érdekesebb, hogy Parker önirányító lesz, tehát van saját intelligenciája is. Mivel a földi utasítások csak 8 perc késéssel érkeznek el hozzá, a váratlan fejleményekre saját magának kell megoldást találnia. Például, hogy milyen szögben döntse meg a hőpajzsot egy nem várt kitörés esetén.
Székely Ferenc