Orbán testőröket kért!

Orbán Viktor fél. A keddi (december 12-i) parlamenti ülésre törvénytelenül berendelte a testőreit. Nem volt veszélyben, nem fenyegette senki. Számára szokatlan, hirtelen előállt vitahelyzetben kellett volna vitatkoznia ellenzéki képviselőkkel. MSZP-s, DK-s és párbeszédes képviselők szerdán az ülés kezdete előtt elfoglalták az elnöki pulpitushoz vezető lépcsőt, hogy így akadályozzák meg az ülés megnyitását és a túlóratörvény elfogadását.A kormánytöbbség a káosz és szirénaszó közepette számos törvényt elfogadott. Köztük olyan jelentős jogszabályokat, mint a közigazgatási bíróságok felállítása. Áder János köztársasági elnököt is z ellenzék hangosan kifütyülte. Orbán Viktoron először látszott, hogy fél. Láthatóan zavarban volt, feszengett. Aztán bejöttek a testőrei, pedig a házszabály szerint ez súlyos megsértése a Parlamentnek. 1918. december 12-e, az első nap, amikor látszott, hogy a miniszterelnök félelmet mutatott egy tiltakozás hatására.

Luca nap

Mivel a Lucia név a latin lux, azaz a „fényesség“ szóból származik, nem véletlen, hogy fényhozó Szent Lucáról beszélünk. Hozzá imádkoztak a vakok, a szembetegségben szenvedők, de a földművesek, kézművesek, párnakészítők és varrónők is, mivel mind hegyes szerszámokkal dolgozott.
Mivel az év legsötétebb időszakára esik Luca napja, amikor a néphit szerint a gonosz, alantas szellemek visszajárnak, a fény és vidámság mellett negatív hozadékai is lehetnek – így tartották vidéken egészen a 20. század közepéig. A keresztény világban tisztelt Szent Lúcia mellett ugyanis az ősi hiedelemvilágban élt ágy ártó, rontó nőalak is, mégpedig Luca asszony. Luca boszorkányos jellegéhez kapcsolódik az ötszög alakú lucaszék készítése is, melyet ezen a napon kezdtek faragni. Készítéséhez kilencféle fát (kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát) kellett használni, s karácsonyig el kellett készülnie. Mivel a lucaszék lassan készült, minden nap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, innen ered a mondás is, miszerint „Lassan készül mint a Luca széke“.A szék készítője magával vitte a széket december 24-én az éjféli misére, s ekkor a székre ráülvén megláthatta, hogy a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok. Miután a szék készítője a boszorkákat felismerte, gyorsan szaladnia kellett, s maga mögé mákot szórva biztosítania, hogy leleplezett üldözője ne érjen a nyomába.

Ti és mi

Földes Péter

Nektek anarchisták és huligánok, nekünk képviselők, akik végre azt teszik, amire megválasztottuk őket.
Nektek önkéntes túlóra, nekünk rabszolgaság.
Nektek nemzeti konzultáció, nekünk parasztvakítás.
Nektek pénznyerőgép, nekünk a hazánk.
Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós. 
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton.
Nektek elüldözött egyetem, nekünk oktatás, tudás: a gyerekeink jelene, Magyarország jövője.
Halász Géza grafikája

Találkozás a családi asztalon

Rózsa Gyula

Hámánnak és tíz fiának a figurája megrendítő is lehetne. Böröcz András a tőle megszokott műgonddal faragta mahagóniba az akasztottak sorát, van köztük fejéhez kapó, lábát keresztező, megroggyant és egyenesbe merevedő – szépen illusztrálhatnák a nem feltétlenül érzelmes Eszter könyvét. Csakhogy Böröcz minden áldozatát türelemüvegbe rakta, és ettől a dráma végképp zavarba jön. A figurák, ha kicsik is, tömören, kíméletlenül testesítik meg a zsidóüldöző perzsa főembernek és családjának a végzetét, a palack azonban egészen más képzetek felé visz. Nyugalmazott hajóskapitányokat idéz, akik hajómodelles türelempalackban élik ki nosztalgiáikat, elszánt barkácsolókat, akik formaegyes versenyautók öblösüvegbe kicsinyítésével vívják ki az elismerést.

A gyülölet elszívja az erőt

Kovács Tamás
A szerző világbajnok kardvívó

Nem gondoltam volna, ilyen ütemben zajlik a szellemi népirtás hazánkban. Azt hittem, hogy megállítható, de azt kell mondanom, hogy profi módon manipulálták az embereket. Nem hiszem, hogy volt-e olyan kormánya hazánknak,- mint a mostani – beleértve a Rákosi rendszert is, amelyik kimagaslott volna a magasszintű kulturálatlan viselkedésben! Olyan csapata van a főnöknek, akiknek fogalmuk sincs a mai világ dolgairól, szolgai módon mondják a betanított szövegeket, valamint mindenki soros, mindenki libsi, vagyis mindenki ellenség, aki nem pendül velük egy húron! Sajnos nagyon gyenge szakemberek vannak döntési pozícióban, tisztelet a kevés kivételnek. Ha gyűlöletre és félelemre építkeznek, ahogyan ez Magyarországon történik, akkor az előbb-utóbb már nemcsak szellemi népirtást okoz, hanem bizonyos értelemben fizikait is.

Az oszthatatlan Vajda

Rózsa Gyula

Haladjunk csak tananyagszerűen, időrendben. Az induló Vajda Lajos is, mint generációjának a legmodernebbjei (meg a későbbi felhígulói) annak a Nyolcaknak és annak az aktivizmusnak a tanítványa, amely akkor már éppen tíz esztendeje itthon nem létezik. Szentendrei utcarészletei egyszerre szilárdak és zaklatottak, azaz, drámaian feszültek, a szén és a papír harca-együttléte súlyosbítja ezt a feszültséget, a perspektívák szívó-sodró hatása kikezdi az épületek geometriáját.Éppen jókor (és nem kevésbé logikusan) jön huszonnyolcban a szovjet film, a szovjet konstruktivizmus inspirációja. A kiállítás példátlan körültekintéssel bemutatja, rekonstruálja Vajda könyvtárát, a címlapokból messze kitűnik El Liszickij Vörös ékje és körzős montázs-önarcképe, mintegy megerősítve a cirill betűs Vajda-lapok, kivált a liszickijesen lebegő Film látni való kapcsolatát.

Nekrológ

Bruck András
Nem vagyok se megtörve, se legyőzve, éppen csak itt most sok mindennek sokáig vége. Nem kívánok újabb négy évig lyukas vödörrel vizet hordani. Időnként még belehallgatok a Klubrádióba, a Hír tévét korábban se néztem, az ATV-vel teljesen leálltam.Mire volna az jó? Fiala János a Civil a pályán tavaszi, utolsó adásakor elismerte, hogy az “ATV egyik legkomolyabb stratégiai partnere maga Orbán Viktor, csak ezt eddig nem lehetett elmondani”. Akkor inkább állok egy órát egy hirdetőoszlop előtt, és azt bámulom. És nem olvasok többé ellenzéki lapokat sem, legfeljebb, ha valami olyan nagyot szól, hogy összerezzenek.
Kicsit szégyenlősen elismerem, így jobb, kényelmesebb, gondolom, ilyen lehet lejönni a drogról. Mert pokoli érzés örökösen vereségben és megaláztatásban fürdeni, a győztesek rikácsolását, gyalázkodását hallgatni, egy ország elpusztításának fázisait naponta nagyító alatt vizsgálni. Egy idő után az orvos is abbahagyja az újraélesztési kísérletet, ha van mentségem, hát ez.
Tudom szükség van reményre, egy nép nem adhatja fel a hitet, hogy lesz még, jön még jobb kor. „Mindenen van egy rés, amin bejut a fény” – énekli Leonard Cohen.