Öregség, betegség, az elmúlás méltósága

Maja Gabriella Mia
Nem kergetek álmokat. Az Apu, már menthetetlen. Amit tenni tudunk, az, az, hogy ugyan ilyen szeretetben amiben most ő él, engedjük majd el, és fogjuk közben a kezét.
Pontosan tudjuk, látjuk, érezzük, az egészségügy helyzetét. Látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy nincs orvos, nincs ápoló, nincs nővér, nincs műszer, nincs gyógyszer, nincs hely, nincs betegszállító. Nincs semmi csak rohadó kórházak. Egy maroknyi egészségügyi dolgozó, akik becsületből nem hagyják összeomlani a rendszert, és próbálják életben tartani az embereket. Mindezt olyan fizetésért, ami az éhhalálhoz elég nekik. Mérhetetlenül fáradtak, kimerültek, elkeseredettek. Hisz ők sem erről álmodtak, hogy ilyen lesz majd ez a munka. Ők sem egészen erre esküdtek fel.

Hatvan évvel később

Vásárhelyi Mária
Hatvan évvel ezelőtt, 1958. június 16-án hajnalban végezték ki az 1956-os forradalom vezetőit; Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. A pert teljes titokban, a nyilvánosság kizárásával folytatták le két nap alatt, az ítéletekről és azok azonnali végrehajtásáról másnap tájékoztatták a közvéleményt. A vádlottak előtte több mint egy évet töltöttek magánzárkában, teljes elszigeteltségben, néhány négyzetméteres cellákban, amelyben az ablakot bemeszelték és mindössze egy 25-os villanykörte jelentette a világosságot. Semmiféle kapcsolatuk nem volt sem egymással, sem a külvilággal. 

Betiltják a hajléktalanságot

Az Orbán-család egykori ügyvédje, az országos listáról országgyűlésbe jutott Bajkai István szerint: “a rendkívül sikeres közmunkaprogram mindenki előtt megnyitotta a munkavállalás lehetőségét, ennek köszönhetően pedig bárki gondoskodni tud megfelelő szállásról.” És lám. Megvalósult az osztály nélküli társadalom, habár embernek ember általi kizsákmányolása útján. Ha ugyanis nincs hajléktalan, akkor bárki lehet az. Ahogy mindenki potenciális közmunkás, legfeljebb nem tud róla. Ez valóban érdekes rendszer. Egyesek képességeik szerint dolgoznak, mások igényeik szerint részesülnek a megtermelt javalból. Tulajdonképpen csak az a baj, hogy a két réteg kicsit sem fedi egymást. A tűz égesse meg ezt a cinikus, aljas bandát. És Marx is forog a sírjában, hogy kissé materialista megközelítéssel éljünk.

Szele Tamás

Nemzeti értékek sírásói

Eörsi Mátyás
Évtizedeken keresztül hallgattam én, és hallgatta az a politikai közösség, amelyhez tartoztam és tartozom, hogy nem tiszteljük a nemzeti értékeket, hogy a múlt relikviái és máig szóló szimbólumai számunkra nem fontosak, hogy az ún. modernizáció jegyében képesek vagyunk elengedi és a múlt enyészetének hagyni másoknak fontos kulturális értékeket, hogy készek vagyunk bezárni fontos műhelyeket csupán azért, mert nem rentábilisak, hogy szélnek engedtünk kollektívákat, közösségeket vagy azért, mert közpénzt nem tudtunk rá áldozni, vagy pedig azért, mert a fund-raising-ben az adott közösség nem volt kellően ügyes. Két okból bocsátom ezt előre. Az első ok, hogy a Népszabadság, a Magyar Nemzet, és most a Heti Válasz nem azért képtelen finanszírozni tevékenységét, mert az amúgy valóban szűkülő piac közepette ne tudná magát fenntartani, hanem azért, mert a hatalom az őt ért bírálatra úgy reagál, hogy zsarolással megtiltja az üzleti világnak az ott történő hirdetéseket.

Kőszeg Ferenc levele Kenedi Jánosnak

Kedves Jancsi, 
elolvastam az interjút a Narancsban, mondhatni az interjú kedvéért vettem meg a lapot. Amióta a Népszabadság megszűnt, jóformán csak a képernyőn olvasok újságot. Pedig a Narancsnak ebben a számában egy sor érdekes cikk van. De ami az interjút illeti, abban én megint csak a te káprázatos – ki tudja hanyadik – újjáéledésednek a dokumentumát látom. Töprengtem kicsit azon, amit elmondasz, nem biztos, hogy mindenben egyetértek veled, de ez nem érdekes. Csak az az érdekes, hogy úgy tűnik, megint ráérzel valami újra.

Már csak 30 év

Kemény Zoltán

Az jár a fejemben, hogy volt idő, amikor “Szebb jövőt!” ígértek. Majd kisvártatva a három- és az ötéves tervek sejtették ugyanezt és már csaknem ott álltunk a kánaánnak remélt kommunizmus ajtajában. Egy kis időre még az oroszok is elmentek, pár napos reményt hagyva maguk után, hogy aztán jöjjön a kicsit gyakorlatiasabb új gazdasági mechanizmus, megoldandó minden létező problémánkat, immár a legvidámabb barakkban. És akkor rendszerváltás, és az úniós tagság. Több mint ezer esztendős történelmünk legnagyobb lehetősége, hogy igazán európai nemzet legyünk.

Rácsok

Nagy N. Péter
Egykori rab mesélte, hogy 15 éves büntetéséből szabadulva hónapokig képtelen volt aludni. Tanácstalan orvostól tanácstalan orvosig ment, mígnem ötlete támadt. Berácsozta az ablakait. És onnan kezdve aludt, mint a jó gyerekek. A megszokott rács hiányzott. Lehet, hogy sokan csak ennyit, valami biztonságérzetet vásárolnak maguknak politikai választásaikkor? A rács már ott van. Az ajtó kulcsa még náluk.
A képletes beszédből a valóságosba fordulva: rendszerünk ugyanaz-e, mint amelyre váltottunk 1989–90-ben?