Kőszeg Ferenc levele Kenedi Jánosnak

Kedves Jancsi, 
elolvastam az interjút a Narancsban, mondhatni az interjú kedvéért vettem meg a lapot. Amióta a Népszabadság megszűnt, jóformán csak a képernyőn olvasok újságot. Pedig a Narancsnak ebben a számában egy sor érdekes cikk van. De ami az interjút illeti, abban én megint csak a te káprázatos – ki tudja hanyadik – újjáéledésednek a dokumentumát látom. Töprengtem kicsit azon, amit elmondasz, nem biztos, hogy mindenben egyetértek veled, de ez nem érdekes. Csak az az érdekes, hogy úgy tűnik, megint ráérzel valami újra.

Már csak 30 év

Kemény Zoltán

Az jár a fejemben, hogy volt idő, amikor “Szebb jövőt!” ígértek. Majd kisvártatva a három- és az ötéves tervek sejtették ugyanezt és már csaknem ott álltunk a kánaánnak remélt kommunizmus ajtajában. Egy kis időre még az oroszok is elmentek, pár napos reményt hagyva maguk után, hogy aztán jöjjön a kicsit gyakorlatiasabb új gazdasági mechanizmus, megoldandó minden létező problémánkat, immár a legvidámabb barakkban. És akkor rendszerváltás, és az úniós tagság. Több mint ezer esztendős történelmünk legnagyobb lehetősége, hogy igazán európai nemzet legyünk.

Rácsok

Nagy N. Péter
Egykori rab mesélte, hogy 15 éves büntetéséből szabadulva hónapokig képtelen volt aludni. Tanácstalan orvostól tanácstalan orvosig ment, mígnem ötlete támadt. Berácsozta az ablakait. És onnan kezdve aludt, mint a jó gyerekek. A megszokott rács hiányzott. Lehet, hogy sokan csak ennyit, valami biztonságérzetet vásárolnak maguknak politikai választásaikkor? A rács már ott van. Az ajtó kulcsa még náluk.
A képletes beszédből a valóságosba fordulva: rendszerünk ugyanaz-e, mint amelyre váltottunk 1989–90-ben?

Angyal a Parlamentben

Gábor György
Ezt most tényleg imádom! 
Orbán valami gigászi transzcendenst, istenest, szenteset, keresztényit akart mondani, s ez jött ki belőle: „azon leszek, minél többször érezzük úgy ebben a házban, hogy angyal szállt át felettünk.” 
Ez mindenesetre dicséretes. Vagyis azon lesz, hogy mindenki kussoljon, fogja be a száját. Ugyanis ezt akkor mondjuk, Plutarkhosztól kezdődően (Hermész epeiszélthe) és Erasmuson át (Mercurius supervenit), amikor a jelenlévők hirtelen egyszerre elhallgatnak, s a társalgást csend váltja fel. Tudniillik Hermész (Mercurius) jelenlétében emberi szó nem hangozhat el, vagyis csönd idején épp olyan, mintha Hermész jelen lenne. Hermész pedig épp úgy az istenek követe, amint az angyal (angelosz, angelus) is az, így lett aztán ebből a keresztény évszázadok alatt „angyal szállt el felettünk.”
Hacsak! Hacsak a mi miniszterelnökünk nem Paul Klee Angelus Novusára gondolt, a történelem angyalára, vagyis a tőle megszokott szerénységgel és küldetéstudattal egyenesen önmagára: arra, akiről Walter Benjamin azt írta, hogy „arcát a múlt felé fordítja. Ahol mi események láncolatát látjuk, ott ő egyetlen katasztrófát lát, mely szüntelen romot romra halmoz… De vihar kél a Paradicsom felől, belekap az angyal szárnyaiba… E vihar feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben égig nő előtte a romhalmaz.”
Walter Benjamin szavaihoz Adorno még ennyit tett hozzá: ez „nem az az angyal, aki ad, hanem aki elvész.”
Viszont ez az angyal már igen hosszú ideje ott repked mindenki fölött a Tisztelt Házban.

Anna Margit festménye: Angyal

Klauzál tér

N. Kósa Judit
Köszönöm mindenkinek, aki eljött a hétvégi Budapest100-as sétáimra, én egészen remekül éreztem magamat! Régen mindig azt mondtam, hogy ha majd kimúlik alólam az újságírás, ezt fogom csinálni: állok Pest valamely pontján, és igyekszem érdekeseket mesélni arról, ami körülöttem van. Hát eljött… Külön hála unokabátyámnak, Fekete Gábornak, hogy mind a két sétára elkísért. Ezek az ő képei. Állok a Klauzál téren, és magyarázok. Másnap meg a Bakáts téren, ugyanez. (FB)

Grund

Iván Gizella
Megsirattam. Pedig kiskamasz koromban már annyit bőgtem miatta, de most is megríkatott. Igen. Nemecsek. Nemecsek Ernő, csupa de csupa nagybetűvel. Jó, tudom, mára túl vannak a századik előadáson, de jó volt látni, hogy a közönség állva tapsol és nem akarja leengedni a Pál utcai fiúkat a Víg színpadáról. Nem unják meg. Sem a szereplők, sem a nézők. Pedig vannak, akik már négyszer is megnézték. Mint például Bogi unokám. S még én is elmegyek egyszer. Persze ha kapok jegyet.  Azt csak merem remélni, hogy a dal, a Mi vagyunk a Grund, mindenki számára érthető üzenetet hordozott és nem csak a dallam, a ritmus volt szívbe markoló. „Álljunk bele ha kell, 
Bármi jöjjön is el, Legyen szabad a Grund, Véssük ide ma fel, Hogy megmarad ez a hely, Vagy egyszer belehalunk.” Ha csak ezeket a sorokat hallottam volna, akkor is azt mondanám, Szép volt fiúk! (FB)
Kép: PIM.hu

Szia!

Bálint Ibolya
Nézem a filmet és nem hiszek a fülemnek. Tényleg. Az amerikai függetlenségi háborúban (1775-1783) harcoló katona hazatérve boldogan kiált kisfiának és feleségének: sziasztok! Barátjától elköszön: szia! Hát éppen nem bír találni a fordító egy olyan szót, ami valamennyire megfelelne annak a kornak, amelyben játszódik a film? Ilyen alapon Washington írhatna golyóstollal, Lincoln felesége okostelefonon fecseghetne a barátnőjével, a szinkron rendezője meg elmehetne a francba, ha nem képes felismerni, mennyire anakronisztikus sziát köszönni a 18. században. (FB)