A zavar bősége

Ágoston Hugó
Miután a múlt héten Szűz Mária (értsd Nagyboldogasszony ünnepe, a munkaszüneti nap) mentesített a jegyzetírástól, augusztus huszonharmadikáról pedig, erről a Romániában lángoló nemzeti ünnepről ahogy eddig, úgy most sem szándékozom megemlékezni – szentelem szertelen észrevételeimet a legújabb hazai történelmi dátumnak, illetve az azt meghatározó eseménynek, az augusztus tizedikei tüntetésnek. Pontosabban megosztom az egy héttel ezelőtt leírt gondolataimat, kiegészítve friss benyomásokkal. A megmozdulás a diaszpóra tüntetéseként vonul be a történelembe, állítólag a külföldön dolgozó, vakációzni hazajött ellenállók szervezték. De ma már tudjuk, hogy legfeljebb szerveztették velük.

Forróság Romániában

Hír MTI: Összeverekedtek Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrök, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember megsérült. A csendőrök végül péntek éjjel kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről. Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg.

Ágoston Hugó: A szopás hatalma
A román diaszpóra, vagyis a külföldön élő és dolgozó, pénzüket és szavazataikat az országba küldő állampolgárok  augusztus tizedikére meghirdetett milliós részvételű tiltakozó tüntetése előtt a helyzet a kánikulában képletesen is felforrósodott.

Mi a baj az államelnökkel?

Romániának a rendszerváltozás után csak rossz államelnökei voltak. Ion Iliescu történelmi szerepe, a mainál összehasonlíthatatlanul kuszább körülmények között meghozott döntései, tévedései még nehezen értékelhetőek, súlyosan nyomnak a latban a kisajátított forradalom halottai, a bányászinváziók és az 1990-es marosvásárhelyi események. Mindegyikben fontos szerepet játszhatott a Securitate, amely Virgil Magureanu vezetésével hónapok alatt új erőre kapott, az erőszervezetek visszanyerték befolyásukat.

Mijüket féltik?

Ágoston Hugó
Kezd „a korrupcióellenes harcnál” is többször hangoztatott jelszó lenni Romániában „az ügyészek függetlensége”, annak mindenek fölött álló fontossága. Úgymond a vádhatóságok feddhetetlen jellemű, a törvényt és hatáskörüket aggályosan tiszteletben tartó lovagjai máig függetlenek voltak, most  pedig, miután az igazságügyi miniszter a korrupcióellenes főügyész leváltását javasolta, s az Alkotmánybíróság ezt helyben hagyta –  közhatóságok közötti alkotmányos jellegű jogvitát megoldva –, ennek a függetlenségnek vége. Holott a helyzet pont fordítva áll.

A sajtószabadságról – az ő nemzetközi napja kapcsán

ÁGOSTON HUGÓ
A sajtószabadság törvényesen nem, csak önkénnyel korlátozható, és ahol ez történik, ott – kettős beszéden és „árnyalatokon” túl – nem demokrácia, hanem önkényuralom van. Önkényuralom van ott, ahol rendre szűnnek meg országos napilapok. Szinte hihetetlen, hogy egy tízmilliós európai országban gyakorlatilag egyetlen kormánykritikus, független központi napilap létezzék! Ez akár századunk elején elképzelhetetlen lett volna. (Aradon a két világháború között – igen, a „román világban” – három napilap is fungált…) Önkényuralom van ott, ahol vidéken csak a közrádió agitációs propagandája fogható…

Mit mondanának?

Ágoston Hugó

Gyakran gondolok arra, vajon mint vélekednének irodalmunk klasszikusai a mai állapotokról. Sok mindent egyszerűen nem értenének, de hát nem is a Facebookról meg a „migránsokról” faggatnám őket. Segítségemre az éj sietett.
Furcsa álmom egy felfedezéssel kezdődött: a sajtószabadság azért fogalmazódott meg első pontként mint letisztult követelmény, mert Petőfi Sándor már 18.4.8. februárjában ezekkel a szavakkal fordult Az országgyűléshez (bár álmomban a Népszabadság lépcsőin szavalta el versét):