BÉCS KISTESÓJA: BUDAPEST

Bojár Iván András
Nem tudom elképzelni mi vehette rá ezt az embert, hogy Hódmezővásárhely után Bécsben is égesse magát. Talán a sorosensz fóbiás kendermagos kisgazdija kegyeit kereste mindenek fölé pozícionált keresztény fehér emberek végzete feletti búsongásával – és sikeredett emígyen az elmúlt nyolcvan év magyar közéletének top 3-as nácibeszédét összehoznia. De Bécsről szabadjon annyit megjegyeznem, hogy a magyar történelem legnagyszerűbb teljesítménye, a múlt évben kormányzatilag bőszen szőnyeg alá söpört 150 éves Kiegyezés idején közös államunk külügyminisztere, Andrássy Gyula gróf, mint magyar miniszterelnök, minden ambíciójával igyekezett megvalósítani Széchenyi István gróf álmát, a Bécs mellett hatalmassá és erőssé növő Budapest koncepcióját. 

A folytatáshoz kattínts a címre

Tarkón lőni Budapestet?

Bojár Iván András hozzászólása: Bulinegyed ügyben a kérdésfeltevés rossz. Egyetlen kérdést kellett volna a referendumon föltenni: Akarja-e Ön hogy az önkormányzat köztisztasági brigádjai hajnali 5-7h között tisztára suvickolják a negyed utcáit? Igen….Nem….

MIÉRT NINCS SZÜKSÉG RÁNK, ÉRTELMISÉGIEKRE?

BOJÁR IVÁN ANDRÁS: Maffiával szemben a demokrácia olyan, mint nagypapa faragta fakard a tank ellenében. Hatékony harchoz nem mi értelmiségiek kellünk a kétségtelen baromi nagy eszünkkel, hanem elszántság, erő, a ha kell a bármikor övön alá ütés gátlástalansága. Demokráciát csak olyanok fognak tudni megvédeni itt, akik megtanulnak verekedni.

Merengés az önazonosságról

BOJÁR IVÁN ANDRÁS:
Az Orbán-párt maradása a demokrácia vége. Együttműködés a Jobbikkal a demokrácia próbája. Lehet hogy végzetes próbája, de olyan lehetőség, ami egyelőre nyomokban demokráciát tartalmaz.