Egy diktatúra fényképe

Bruck András
Diszkrét félhomály, üvegcsillár, tisztességesen öltözött férfiak és nők… Nem, ez a fotó nem egy párizsi bár a hatvanas évekből, hanem a pesti Anna presszó 1955-ből. Tehát még egy valóban brutális, tőröl metszett sztálinista diktatúrában sem a túlélés volt az emberek egyetlen napi programja. Nézd meg annak az elől táncoló párnak az arcát. Rákosi és az ÁVH járt volna a fejükben? Őszintén, e fénykép láttán ki mondaná meg, hogy ebben a városban egy évvel később felkelés tört ki?
Ha a diktatúra már az utcán, a hétköznapokon is látszik, az Orwell Óceániája. Meg ma, gondolom, Észak-Korea és talán Venezuela a kiürült üzleteivel. Normálisan a felszín olyan, mintha minden rendben volna.
Mint Budapesten, amely él, pezseg…

A fekete-fehér ötven árnyalata

Bruck András
A Klubrádió reggeli politikai blokkja a kormány pár napja megszellőztetett sajtókamara tervét taglalja. Közéletileg eddig a pillanatig félálomban voltam, de most éber leszek. Természetesen nyilvánvaló, mi a cél a sajtókamarával: menni tovább a lehetséges legteljesebb kontroll felé. Ehhez semmilyen részletet nem kell tudnunk, elég, hogy itt élünk, hogy ismerjük őket. 
Olyan átlátszóak, mint az üveg, és olyan elszántak, mint egy hóhér. 
A rádió részéről azonban mindig van egy kényszeres színjáték komolyan megvizsgálni minden új ügyet, így ezt is.

Matuzsálemek egy diktátor ellen

Különös könyv jelent meg. Hősei aggastyánok, akik meg akarnak akadályozni egy háborút és merényletet szerveznek egy diktátor ellen. Aktív vénemberek. Hülye kódneveik vannak: Paradicsom, Cékla, Répa, Gyökér, stb. Nagyon vének. Nagyon aktívak.