Orbán és az EU választás

Fábián András

Orbán, mondják, megszilárdította helyét az Európai Néppártban. (Holott éppen most rántották ki a szőnyeget alóla kvóta-ügyben, amire nem mondható, hogy Soros-kottája lenne. Vagyis Soros kottáját is kirántották a kezéből.) Ki nem rúgták megint, az biztos. Mivel ennyire fontos a szavazata, garantálható, hogy a 7. cikkely alkalmazására sem fog egyhamar sor kerülni. Feltéve, ha a Fidesz Európai Parlamenti képviselőinek száma nem csökken radikálisan. Nem véletlen, hogy a Fidesz 5. hadoszlopa már megkezdte a suttogó propagandát: bojkottálni kell az EU választásokat. Ráadásul a vidékieket az EU választások nem is érdeklik, főleg a városiak szavaznak, és itt nem lehet játszadozni a külföldi szavazatokkal sem. Ezek indokolják a Fidesz agyalgását, hogy össze kellene vonni az európai képviselői választásokat az önkormányzati választásokkal.
Nem tapasztaltam, hogy ezekről a dolgokról akár az MSZP, akár a DK, vagy más párt tájékoztatta volna a választókat és elkezdte volna a kampányát. Miközben persze a Fidesz folyamatosan kampányol és agitál. Időszerű lenne már érdemben is politizálni!

Simicska tétele, avagy a két huncut

Fábián András
Einstein ezt a tételét 1905-ben fogalmazta meg. Azt állította, hogy a test nyugalmi energiája (E) megegyezik a tömeg (m) és a fénysebesség (c) négyzetének szorzatával: E = mc², azaz a tömeg és az energia arányosak egymással. Állítását sokan megpróbálták már cáfolni, több, vagy inkább kevesebb sikerrel. Én meg sem próbálom, mivel tök béna vagyok a fizikához, a matekról nem is beszélve, ráadásul nem is erről akarok ehelyt értekezni, hanem egy másik tételről és annak jelen állásáról. Három éve, 110 évvel Einstein után, a magyar Simicska Lajos löttyös nagy indulatában megfogalmazta saját tételét: O=1G.

Soros György All-Int mondott

Tudjuk, hogy a Fidesz minden erkölcsi skrupulus nélkül, akár a törvények megsértésével és kijátszásával is alkalmaz titkosszolgálati eszközöket és módszereket más pártok megnyerésére, bomlasztására, befolyásolására. Zsarol és kényszerít, ha a helyzet úgy kívánja. Györgyi Kálmánnal 2000-ben Áder János ült le beszélgetni, s ezt követően az addig kimozdíthatatlannak hitt legfőbb ügyész tüstént lemondott, hogy helyet adjon Polt Péternek, aki mára örökös legfőbb ügyészként óvja és védi Orbán érdekeit. Arra is emlékezhetünk, hogy volt egyszer egy MDF, volt egyszer egy Almássy Kornél, egy Dr. Horváth József, egy UD Zrt. Volt egyszer egy 2006-os puccskísérlet is. Hajdan Szili Katalin is az MSZP frakciójának tagjaként üldögélt a Parlament elnöki pulpitusán.

Eb ura fakó

Az állampárt tehát már a saját törvényeit sem tartja be azért, hogy saját kizárólagos hatalmát, ha kell, jogellenesen is biztosítsa. Ehhez asszisztál most fejét lehajtva az Együtt. Vajon milyen csodára várunk még, hogy kimondjuk: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat?

Adják vissza az országomat!

Pár éve nagyot fordult a világ. Évszázados, megtörhetetlen hagyományokat rúgott fel pár hataloméhes ember. A rászorulóknak történő segítségnyújtás bibliai kötelezettségét, a vendégjog ősi intézményét, a vendégszeretet lerombolhatatlannak tűnő hagyományát pillanatok alatt írta felül a gonosz számítás és a politikai érdek. A falu nyugalmát – akárcsak a városét – feldúlta a nem létező idegenektől való félelem.