Viorica Dăncilă – a nő Románia kormányának élén

Nemcsak a brüsszeli szocialista képviselők között tett szert népszerűségre, de Romániában, a saját pártjában is tekintélyt élvez – hiszen erről tanúskodik, hogy Liviu Dragnea pártelnök őt javasolta kormányfőnek. Valószínűleg közrejátszott ebben, hogy EP-s pályafutása alatt megtanult jól együttműködni az EU vezetőivel és szocialista képviselőcsoportunk tagjaival egyaránt. Amit megígért, azt mindig nagyon tisztességesen megtartotta.

Mit akar a cseh erotikus párt?

Az immár csak egykori Népszabadság általában komoly újságnak számított. Erre rácáfolandó került sor évvégente a legnagyobb példányszámú politikai napilap humorforrásainak a megnyitására. A külföldi tudósítók – mint az alábbi sorok szerzője is – lazább írásokat küldtek. A mellékelt cikk az újság 1994. szilveszteri számában jelent meg, a bemutatott párt ma is működik.