Hétvégi történetek: Szikét ide!

Frank Iván

Szép, nyári esteken, többnyire hétvégén, gyakran iszogattunk a barátaimmal egy kellemes kerthelyiségben, és, ahogy az lenni szokott, egy idő után mindenki előállt valamilyen történettel. A kerthelyiség ugyan nem minősíthető kocsmának, de a kocsmák szabályzata itt is érvényes. Ha mesélsz, felkészülhetsz arra, hogy a hallgatóid abban a pillanatban lehurrognak, ha unalmas, száraz, érdektelen történettel állsz elő. A következő történetet, amit, nevezzük őt így, Takács István barátom adta elő:
Nem eget-verő nagy műtét, ha valakinek kiveszik a vakbelét. Különösen akkor nem tűnik annak, ha a beavatkozás egy bódult hétvégen, spicces sebészek közreműködésével történik, és a páciens sem színjózan.

Hétvégi történet

Frank Iván
Katonaidőm második évét tartalékos növendékként tengettem egy kisváros helyőrségében. Érettségi után, tartalékos tiszti kiképzést kaptam, és két év elteltével tartalékos tisztként szereltem le. Aki hasonló cipőben járt a seregben, az pontosan tudja, hogy ilyen helyzetben az ember leginkább az unalmat próbálja elűzni. No, nem nyelvtanulással, nem önképzéssel, hanem kedélyes bajtársi ivászatokkal, csajozással igyekszik múlatni az időt. Akárcsak én. A történetem szenteste kezdődött, karácsonykor.

Hétvégi történet: a tintásüveg

Frank Iván
Szép, nyári esteken, többnyire hétvégén, gyakran iszogattunk a barátaimmal egy kellemes kerthelyiségben, és, ahogy az lenni szokott, egy idő után mindenki előállt valamilyen történettel. Lehet, hogy tilosban jártam, amikor úgy döntöttem, a megkérdezésük nélkül felveszem magnóra a sokszor hihetetlennek tűnő elbeszéléseket. Ráadásul most még azt a csínyt is elkövetem, hogy közreadom, amit ott néhány unikum-sör kombó elfogyasztása után előadtak. A neveket természetesen megváltoztattam, mert nehogy már rossz hírbe keveredjenek. Az alábbi történetet, nevezzük őt így, Csetei Tamás barátom mesélte el.

„Csak dekadens ne legyél!”

Frank Iván
Bob Dinnyés, pályája kezdetén így nevezte el a média, merthogy egyszál gitárral, szájharmonikával hasonló dalokat énekelt kezdetben, mint Bob Dylan. Az „átkosban” ezt a műfajt polbeatnek, vagy protest songnak nevezték. Karrierjét a Karrier című Veress Miklós szövegére írt dalával indította. Voltak, vannak saját szövegei, de ma ott tart, hogy szinte nincs olyan magyar költő, akinek a költészetét ne ismerné, és valamelyik versére ne írt volna dallamot. És legtöbben Dinnyés Jóskaként emlegetik.

Holikoff bácsi meg a többiek

Volt aztán egyfajta fa, aminek Péter ugyan nem tudta a nevét, de a termését zsidó-meggynek hívták arrafelé, amit éretten akár enni is lehetett, bár sok gyümölcshús nem volt rajta. Inkább fúvócsőbe való lövedékként volt használatos Péternek és kortársainak. A fúvócsövek abban az időben és ebben a kisvárosban úgynevezett bambusznádból készültek, és a fiúknak egész arzenál volt ebből a fegyverből a zsebükben meg a táskájukban. A kilőtt zsidó-meggy, ha célba talált, ugyancsak csípte a lányok lábát. A két elkülönített nem között ez is egy lehetséges érintkezési felület volt.

Kárba veszett interjú

Komám, te sokat ittál, mi? Nem baj az, mással is megesik, de most ne csináljunk semmilyen újságcikket, inkább kóstoljuk meg az én jó kis házi pálinkámat, mert megirigyeltelek. He-he…he… te már jóval előttem jársz, én meg olyan vagyok, mint a tapló, porzik a vesém…