45 újságíró folytatja a nyomozást

Hat európai nagyvárosban is megemlékeztek a fél évvel ezelőtt meggyilkolt máltai újságírónőről. Daphne Caruana Galiziat nem messze otthonától az autójában robbantották fel, miközben egy politikusokat is érintő korrupciós hálózat leleplezésén dolgozott. Férje szerint egyértelműen politikai leszámolás történt. Daphne projekt néven 45 európai újságíró fogott össze, hogy jegyzeteire alapozva befejezzék máltai kollégájuk munkáját. Az első eredményeket kedden közlik majd. A gyilkosság miatt eddig három embert állítottak bíróság elé, de felmentették őket, azt pedig továbbra sem lehet tudni, hogy mi volt az indíték. Sokak szerint addig nem is lesz eredmény, amíg a nyomozók és bírók közt szép számban vannak olyanok, akiket Daphne korrupcióval vádolt meg.(euronews).

Oknyomozó halál

Meggyilkolták Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és élettársát a szlovákiai Nagymácsédon (Veľká Mača). Holttestüket vasárnap nem sokkal éjfél előtt találta meg a rendőrség egy családi házban a Nagyszombat közelében fekvő faluban. Az áldozatokon lőtt sebek voltak. Ján Kuciak az Aktuality portálnak dolgozott, főleg csalások felderítésével foglalkozott, melyekben a kormányzó Smer párt is érintett. Más hírek szerint olasz maffiózók szlovákiai kapcsolatait vizsgálta.

„Shylock & Shylock”

Soros Tivadar, a háborús megpróbáltatásokat túlélt szerző így nyilatkozik: “Soha nem uralkodott el rajtam a gyűlölet. Bár a hitlerizmus áldozata lett sok kedves barátom és két testvérem, mégsem azonosítottam Hitlert és rendszerét a német néppel. Fiaimat is ebben a szellemben próbáltam nevelni.”