Béke

A rengeteget tudó és tapasztalt idős ember egyszer csak megszólal s elkezd mesélni azokról az évekről amikor katona volt sok millió honfitársával együtt. “Értékem egy postai bélyeg árával volt azonos” mondja mosolyogva, így is hívtak bennünket, akkoriban behívott férfiakat, a feletteseink. (Japánul isszen gorin)
Ennyibe került ugyanis a behívóra ragasztott bélyeg akkoriban.

Túl sokat nőtt?

Földi szemmel szokatlan probléma aggasztotta Kanai Norisegét, a japán űrügynökség űrhajósát, aki tavaly december 19-én érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra. A Twitteren azt írta, hogy a három hét alatt kilenc centimétert nőtt, ezért attól tartott, hogy túl nagy lesz, és nem fog beférni a járműbe, ami a Földre hozná vissza júniusban. Az asztronauta később megcáfolta saját magát, és megnyugtatta az érte aggódókat, hogy “csak” két centimétert nőtt az űrben töltött három hét alatt. Elnézést kért a hibás méreckedésből fakadó “hamis hírért”.

Ferber Katalin: Mori Keszuke végrendelete

2006 november kilencedikén Ibuki Bunmej, az akkori oktatás-és tudományügyi miniszter kisebb méretű csomagot kapott egy iskolásfiútól, melyben hét levél volt, s egy „hivatalos tanúsítvány” melyben Mori Keszuke iskolásfiú tanúsítja, hogy november 11-én az iskolában öngyilkos lesz.