Ezt is az EU fizeti

Kulcsár László
Az utóbbi években (mostanáig) mintegy 150 milliárd, azaz 150 ezer millió forintot költöttek a GYSEV (Győr­-Sopron-Ebenfurti Vasút) infrastruktúrájának és gördülőállományának a fejlesztésére – hangzott el az Infovilág kérdésére adott válaszként, mikor Sopronban bejelentették: a kétharmad részt magyar tulajdonú (a többi részvény az Osztrák Államé és a Strabagé) vasúttársaság megépíti napjaink legkorszerűbb biztonsági rendszerét a MÁV-tól 2001-ben, illetve 2006-ban átvett Sopron–Szombathely, illetve Szombathely–Szentgotthárd vonalon.

Rendőrakadémia európai módon

Kulcsár László
Audrey Pariente sajtófőnök első kérdése, miközben főnökéhez kísér folyosók sokaságán át: milyen nyelven beszélhetünk, mert a magyart még nem sikerült tökéletesen megtanulnia, de választhatok: francia, angol, német között.
A főnök, azaz ügyvezető igazgató a szobájában fogad, elméletileg izgatottnak, egy kicsit szomorúnak kellene lennie, elvégre a búcsú óráit éli. Sok évtizedes hivatali pályafutásának a vége ez a nap: dr. Bánfi Ferenc (1957) nyugalmazott rendőr-vezérőrnagy (a Szeged melletti Balástyáról indult „kisrendőrként”…) rövidesen átadja a CEPOL igazgatói posztot az utódának, a német Detlef Schrödernek.

Beteg házak Győrben

Kulcsár László
Különleges betegség támadta meg Győr épületeit,  A vakolathullás egy bizonyos magasságig. Mondjuk: vállmagasságig. Vagy még följebb, akár az ereszig, bár ez ritkább. A betegség érdekessége, hogy viszonylag gyorsan terjed és áldozatait nem válogatja, bárhol megjelenhet.

Az újságíró archívumából: Gee, avagy Dzsi

Kulcsár László
Életén végighömpölygött a történelem, de legyűrni sohasem engedte magát. Mindig, még akkor is sikerült dr. Dienes Gedeonnak okosan, értelmesen cselekednie, amikor a politikát szolgáló hatalom látszólag parkolópályára kényszerítette. Tétlen és tanácstalan talán soha egy pillanatig sem volt. Tudatosan-e vagy éppen ösztönösen a bergsoni filozófiát – L’évolution créatrice – követte, amely szerint a szellemben van “teremtő evolúció”. Negyedszázada írtam erről a remek emberről, aki művelődéskutató, tánctörténész, kritikus és nyelvész volt.