Szórakozott vásárló

László József írja:
– Jónapot, kérek egy Magyar Nemzetet.
Újságos:
– Ne adjak egy Népszabadságot is?
Laczik Zoltán feltette fotóját a Facebookra:
“Népszabis pólóban, kezemben a szamizdat Magyar Nemzettel: szombat, Szabad Sajtó útja, 120 ezres ellenzéki tüntetés. Na, ezt sem gondoltam volna néhány évvel ezelőtt!”

Az elhallgatás ideje

Ágoston Hugó

Talán hallottak róla Erdélyben is, hogy Budapesten újabb országos napilap múlt ki, a nyolcvanéves Magyar Nemzet. Másfél évvel a Népszabadság elhallgattatása után. Sokatmondó szavak voltak ezek: magyar nemzet, a nép szabadsága… lassan nem jelentenek semmit. Virulnak viszont az agyontámogatott Magyar Idők, a nácizmust idéző listák Figyelője és a kormányközeli médiának a magyar vidék tájékoztatásában kizárólagosságot élvező propagandacsatornái.

Karikaturisták

“Megfigyeltem, hogy ahol a Pulitzer-díjas Marabu feltűnik, az a lap megszűnik…Ludas Matyi, KRETÉN, Népszabadság, Magyar Nemzet…A képen elsiratom a megszűnt KRETÉN magazint” – tette ki a Facebookra megjegyzését D. László, karikatúrista (azelőtt Magyar Fórum). Hozzátette: “Az a bajom, hogy marabui magaslatokba nem tudok emelkedni…”
Válaszul Nemes Zoltán (remek karikatúrista) ennyit írt: A Magyar Nemzet megszűnésével a politikai / közéleti karikatúra megjelenési lehetőségei lassan a nullához közelítenek a hazai sajtóban. Több kiváló kollégánk egzisztenciája került nagyon komoly veszélybe. A helyzet mostanra konkrétan a magyar karikatúra puszta létét fenyegeti. Szerencsére legalább végveszély idején számíthatunk a “szakma” (“kollégáink”) feltétlen szolidaritására. Halász Géza cikket írt.

Szégyen

A Magyar Nemzet utolsó cikkei:

Lányi András

„Önök győzni fognak, de nem meggyőzni. Győzni fognak, mivel több mint elegendő brutális erejük van, de meggyőzni nem, mert meggyőzni annyi, mint rábeszélni. Ahhoz pedig, hogy rábeszéljenek, arra lenne szükségük, ami önöknek nincs – észre és igazságra a harcban.”

(Miguel de Unamuno üdvözlő szavai a salamancai egyetemre bevonuló francóistákhoz, 1936)

Soha nem fogjuk elfeledni az idei április 9-ét, amikor az ország arra ébredt, hogy a nyílt önkény és a gátlástalan harácsolás harmadszor is többséget szerzett a magyar parlamentben. Hogy ez megtörténhetett, annak két oka van: a civil társadalom bénultsága és az ellenzéki pártok alkalmatlansága.

Magyarországon sosem éreztem fenyegetve magam ”

A Magyar Nemzet utolsó cikkei:
Szathmáry István Pál
Budapesten címmel Paweł Michalak hazánkról ír blogot lengyelül. Az oldalon olvasható cikkek többsége a magyar kultúra és történelem érdekességeivel foglalkozik, ám az aktuális történésekről is gyakran esik szó. A lengyel vagy lengyelül tudó olvasók elmélyedhetnek például az egyes ünnepeinkhez kötődő népszokásainkban, de olvashatnak a paksi atomerőmű 2003-as meghibásodásáról éppúgy, mint arról, hogy a magyar főváros mely részei nem túl biztonságosak. A szerző nemrég költözött vissza Japánból a magyar fővárosba.

Volt “magyarnemzetesek” a Magyar Nemzetről

Kulcsár László
Az éppen 80 esztendővel ezelőtt alapított magyar napilap élete 72 órával a 2018-i parlamenti választás után ér véget. A hivatalos indok szerint nem volt gazdaságos. A mno.hu, Magyar Nemzet online változata, miképpen a 2016. október 8-án megszüntetett nagy ellenzéki napilapé, a Népszabadságé, archívumként lesz elérhető a világhálón. . Az infóvilág megkért több olyan volt nemzetes újságírót, aki írt az online lapunknak is, írjanak volt munkahelyükről.

Búcsú egy nagy újságtól

Kereszty András

Először is nézzük a tényeket: Simicska Lajos úgy döntött nem finanszírozza tovább a Magyar Nemzetet. A hivatalos bejelentés szerint a Magyar Nemzet finanszírozási problémái miatt, a tulajdonosok döntése alapján 2018. április 11-től a kiadó beszünteti médiatartalom-szolgáltatási tevékenységét, így megszűnik a Magyar Nemzet napilap és annak online verziója, az mno.hu.
Most lenne az újság 80 éves. Augusztus 25-én lenne a születésnapja.