Az ember, aki szerint Európát megtámadták

Nick Thorpe

A BBC cikke magyarul itt olvasható:

Orbán Viktor Magyarország és Európa védelmezője a muzulmán migránsok ellen. Azt reméli, hogy miniszterelnökként elnyeri a harmadik egymást követő mandátumot. Olyan miniszterelnök ő, aki mindenek közül a nemzeti szuverenitást tartja a legfontosabbnak. Kritikusai szerint rasszista és autoriter. Mit is jelent Európa számára az, ha ismét győz?

Lesújtó ENSZ-jelentés

Lesújtó képet fest a jogállam és az emberi jogok magyarországi helyzetéről az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának jelentése. A menekültjogok megsértése, a gyűlöletbeszéd kormányzati szintre emelése mellett olyan, kevéssé ismert problémákat is feszeget, mint hogy a jogszabályok lehetővé teszik az állampolgárok tömeges titkos megfigyelését. A 12 oldalas szöveg témakörönként veszi át az emberi jogok érvényesülését Magyarországon. Kiemeli a kisebbségeket sújtó diszkriminációt, a sajtószabadság korlátozását, a jogbizonytalanságot, rámutat azon joghézagokra, amelyek az emberi jogok kormányzati megsértéséhez vezethetnek. Javaslatokat is megfogalmaz, többek között a Stop Soros törvénycsomaggal kapcsolatban. (euronews)

Hogyan halnak meg a demokráciák?

A könyv szerint a demokráciák, nem hirtelen halált halnak. Inkább elsorvadnak. A hivatalos retorika még demokráciáról szónokol, a nép nincs tisztában azzal, hogy a rendszer megváltozott.. 2011-ben, mikor Venezuelában már régen tekintélyelvűség uralkodott, a venezuelaiak többsége úgy nyilatkozott, hogy élénk, virágzó demokráciában él. A modern zsarnokok zseniálisan felismerték, hogy nem kell megszabadulniuk a demokráciától; együtt kell élniük vele és át kell alakítani azt a saját képükre.

Nagy volt a duma, de jöttek a menekültek

Az államtitkár kikotyogta, hogy csak tavaly Magyarország már befogadott 1300 menekültet, de ezt biztonságuk érdekében nem hozták nyilvánosságra. Az “uniós kvótarendeletként” emlegetett irányelv szerint egyébként összesen 1296 menekültet kellene befogadnia Magyarországnak.

Menekül a migráncs

Ez itt a hét karikatúrája. A Der Spiegelben. Az online kiadásban is megjelent.
A szöveg azok számára, akik nem olvasnak németül:

– Ezek Európából Afrikába menekülnek?!?
– Magyarországon akarták letelepíteni őket..!

Uniós “atombomba” vár miránk is?

A lengyelek és a magyarok szerint politikai indíttatású az EB döntése, Tusk azt reméli, hogy “Varsó észhez tér”. Lengyelország ugyanúgy ragaszkodik a jogállamisághoz, mint az Európai Unió – mondta Mateusz Morawiecki kormányfő szerdán arra, hogy Európai Bizottság (EB) kezdeményezte a hetes cikkely szerinti eljárás elindítását Varsóval szemben. Jövő tavasszal Magyarországon lesz a sor.