A Facebookon kering

De ne felejtsék el, hogy a vizsgázó diákok között van művész, akinek nem kell érteni a matematikához. Van vállalkozó, akit nem érdekel a történelem vagy az angol. Van zenész, akinek nem számít, hogy hányas lesz kémiából. Van sportoló, akinek a fizikai fittsége sokkal fontosabb, mint a fizika.

Ne menj suliba!

Már több mint 28 ezren jelezték érdeklődésüket a Facebookon a január 19-re meghirdetett “Ne menj suliba!” elnevezésű diáktüntetés iránt. A megmozdulást három diák – Gyetvai Viktor, Kocsis Géza és Bognár András – szervezi, és az oktatási rendszer minősége ellen tüntetnek majd a fiatalok, kifogásolva a tanítás módszertanát és a túlzott megterhelést, a 8-9 tanórás napokat. A tüntetés a Kossuth téren lesz, negyed ötkor kezdődik.

Alattvaló képző

Most a meséről tanulnak. Le is diktálta a tanárnő a budapesti általánosban (az iskolák rangsorában a középmezőnybe sorolták), mit kell tudni: milyen típusú mesék vannak, Lelkesen kezd rá a család: mondd el, milyen mesékre emlékszel? Hány feje van a sárkánynak? A kínai mesékben egy, nálunk, hét, kivétel: Süsü, az Egyfejű. Miért pont fejből van több neki (mármint a hétfejűnek?). Mert az emberi fantázia errefelé csak emberközpontú lényeket tud teremteni (antropomorf, mondanám, de kímélni akarom a gyereket).Az iskola azonban nem kíméli.
Csillagszemű Ötödikes csillagszemében kialszik a fény, és lemondóan néz a szülők karára:- Ne fáradjatok, nem kérdezni kell, meg elmagyarázni. Amit a tanárnő feldiktált, azt be kell magolni.