Nem tesz jó szolgálatot az általa képviselni vélt ügynek…

az a baloldali/ellenzéki portál, amelyik akár hajszálnyit is „igazít” egy történésen, hogy még nagyobb legyen az általa valószínűsített felzúdulás. Márpedig múlt péntektől hétfő reggelig a Paul Lendvai „lekeverése”, az atv műsorvezetője által elkövetett állítólagos „cenzúrázás” izzította a net közönségének hangulatát,( meg lehet nézni a kommenteket a szenzációt feldobó szájtokon!) teljesen fölöslegesen.. (Miközben felháborodni való volt e néhány napban is az országban; ám erre már kevesebb érdeklődőnek futotta a figyelméből.)

A Pál utcai fiúk és a Nagy Magyar Grund

Serény Péter
Miért, tán nem rólunk szól? Nagy a világ, de van ez a föld… De jó! Ez a csuda, ez az „ez itt a kérés” , ez a nagyon szív küldi „nem-szívküldi”. Ez, a hol könnyes szemmel emlékmuzsikát, hol vagányosan megmondóst kérő mi is? Ha akarod, „közönségfogó”, ha úgy tetszik, „közönségbarát”, de mindenképpen (szerintem) szép szolgálatot teljesítő műsor.

KOBLENCZ ZSUZSA 1948–2018

Vendégszöveggel nem volna szabad kezdeni, de a tartalmának igazsága miatt nem lehet nem azzal kezdeni. Papp Dénest idézem: „Nincs igazság. Koblencz Zsuzsa meghalt. 
Úgy írt, mint nagyon kevesen. Tudta, hogy Móriczhoz mérem, de sose hitte el. Pedig ebben semmi túlzás nem volt{…}”

Utálat-tan magyar ország- és pártvezetőknek

Serény Péter
Ez a történet alighanem egy válasszal kezdődik. Esterházy Pétertől származik, 2011-ből.. Közírói kiruccanásainak évek múltán idézhető aktualitását méltató ismert értelmiséginek üzente vissza: „Az, ha egy írás húsz év után is így aktuális, az szégyenletes. Meg félelmetes is. Nem a kormány szégyene, az övé is, nem az előzőeké (ama egyre misztikusabb nyolc év!), az övéké is, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé.” Farkas Zoltán mutatta fel a közönségnek ezt az idézetet a hvg hasábjain, az elhunyt kortárs író-géniusz cikkeinek újabb gyűjteményes kötetéből.
Bennem felötlött, hogy valamikor régen, szállóigeként ismételgettük Esterházy cikk címben közzétett értékítéletét, hogy ti. „mért utálja a Népszabadságot”. Ami: épp e lap hasábjain jelent meg. Talán 91-ben. Persze, hol van már a Népszabadság! Sóval behintve a nyoma is.

Márki-Zay Péterről: Ország-ismeret, kötelező tantárgy

Serény Péter
Baloldali fejcsóválás ide, feltehető jobbos tükör-gyanakvás oda: a hallgatólagos, de tényleges megállapodás működött. A Fidesz, a vásárhelyi sasfészkében, látványos vereséget szenvedett el. A sok kis lúd, libasorban, szépen egy irányban szavazva: igen, legyőzte a „disznót”. Eközben azonban, előkerült az MSZP (akkor épp, még legerősebbnek vélt, baloldali ellenzéki erő) soraiból valaki, aki elkezdett ügyködni azon, hogy ezt a hallatlan, sőt „természetellenes” összebújást megtorpedózza. Ki tudja, miféle ösztönzésre, kiknek az anyagi támogatásával, jelöltette magát és elindult, hogy a reá szavazók céduláin, mint afféle „szocialistának” hazudott banánhéjon, elcsússzon a csendes közös jelölt, meg az egész, politikai oldalt sutba dobó, csak a diadalra hajtó társaság.

Kinek körülröhögés, kinek (verbális) jobbhorog

Serény Péter
A rosszabb eset: , ha – teszem azt – a kormány, netán személy szerint Orbán Viktor működésében talál valami (óh, borzalom!) nem egészen tökéleteset, esetleg (jó ég! ) javítani , netán (na, azt már nem!, hogy jön ez ahhoz!) bírálni valót. Az a szegény főtisztviselő, aki észre merte venni, hogy a miniszterelnök tilosba tévedt a kampányban, és emiatt pár százezres bírságot szabott ki rá,– naná, hogy a testülete útján, – hiába nemzeti rektor, meg választási tótumfaktum, azaz nem éppen „ellenség”, úgy megkapta, ami a „bírság-bajnoknak” magától az érintett kormányfőtől, kijár, hogy arról koldul.
Kép: Orbán és Patyi András a “birságoló”.

Az ötödik hadoszlop zsoldosa

Serény Péter

Nem, én nem azt kérdem, hogy miért teszi velünk ezt Orbán Viktor., hanem azt, amit fontosabbnak hiszek: hogy, vajon önmagával miiért teszi ezt?
Péntek délután órák hosszat kerestem, hogy szó szerint tudjam idézni, de nem sikerült megtalálnom azt a talán két-három mondatot ,ami talán egy tusnád-fürdői szemináriumon elejtett megjegyzéséből , vagy egy, akkortájt nem ritka sajtóinterjújának leiratából ragadt meg bennem. A magyar miniszterelnöktől szokatlan, mintegy az örökös csaták, nemzet- és Európa-védelem, megannyi keresztényi konfesszió közepette, az ellen áskálódásába, méltánytalan szidalmaiba már-már belefáradt, kitárulkozásra vágyó, esendő ember szólalt volna meg a szavaiban. Idézőjelet, mely betűhív szövegközlést kívánna, nem mernék kitenni. Dióhéjban ellenben, fel tudom intézni a sok C-dúr után váratlan őszinteséggel felcsendülő A-moll panaszt.